Újra Európa tetején a győri kézisek

Kiváló védekezés, klasszisteljesítmények, csapatszellem, elképesztő mentális erő – ez kell ahhoz, hogy egy kézilabdacsapat meg tudja nyerni a Bajnokok Ligája Final Fourját.

Kiváló védekezés, klasszisteljesítmények, csapatszellem, elképesztő mentális erő – ez kell ahhoz, hogy egy kézilabdacsapat meg tudja nyerni a Bajnokok Ligája Final Fourját. A Győri Audi ETO KC lányaiban mindez megvolt, Ambros Martín együttese harmadszor ért a világ tetejére.

Négy ok, amiért sokáig emlékezni fogunk erre a hétvégére.

1. A győri védekezés

A Győr–Buducnost elődöntőben a két legjobb védelem találkozott, ám a győriek tettek róla, hogy a meccs után már ne holtversenyben álljanak ennek a rangsornak az élén. Közben meg az ember olyanokon gondolkodott a lelátón, hogy akarna-e egy sötét sikátorban találkozni Amorimmal és Tomorival (nem), vagy hogy Groot és Broch ugyan hányszor állt sorba, amikor a keménységet osztották (legalább háromszor).

A Buducnost a mentálisan és fizikálisan is topon lévő győriek ellen gyakorlatilag csak távoli átlövésekből tudott gólt szerezni, betörésekre, a beálló megjátszására nem volt módjuk a remekül mozgó győri védőfallal szemben.

A döntőben a sorozat legeredményesebb csapata, a Vardar ellen már jóval fáradtabban álltak ki Görbiczék, de az első félidő második felében úgy összeállt a győri fal, hogy a Vardar 14 perc alatt csak két gólt szerzett.

2. A zseniális 3G

Méghogy a 3G-t már túlhaladta a technikai fejlődés? A Győr 3G-technológiája a legmagasabb minőséget képviseli: a Görbicz, Groot, Grimsbö hármas megalapozta a győzelmet.

Görbicz Anita a Vardar elleni döntő első hét percében három gólt lőtt szélről, az első félidő végén zseniális keresztpasszt adott Jana Knedlíkovának (az év gólja!), a szünet után pedig a legkiélezettebb helyzetben is imponáló magabiztossággal lőtte a heteseket.

Nycke Groot teljesítményéről mindent elmond, hogy a Final Four legértékesebb játékosának választották, a döntőben hat gólig jutott, a hosszabbításban az ő betörésének köszönhetően tudtak ellépni a győriek két góllal.

A kapus Grimsbö százalékai a döntőben talán nem voltak annyira lenyűgözőek, mint egy nappal korábban, de nagyon fontos pillanatokban védett, egy hetest is megfogott, és oroszlánrésze volt abban, hogy a Vardar csak az 53. percben tudott először egyenlíteni, pedig már tíz perccel korábban négyszer is az egyenlítésért támadhatott.

3. Nem lehetett elveszteni

Valljuk be, magyar kézilabdán edződött nézőként nem szoktunk hátradőlni, hogy „ez innen már megvan”. A kézilabda olyan sport, amelyben nincs lefutott meccs. A Győr–Vardar finálé ráadásul nagyon szoros küzdelmet hozott, a győriek vezettek már három góllal is, de a szívós macedónok egyenlítettek – utoljára az utolsó percben, ők mentették döntetlenre a meccset, náluk volt a helyzeti előny.

A győri lányokon mégsem látszott sem kétségbeesés, sem kétely. Ők tudták, hogy meg fogják nyerni a BL-t, és ezt a bizonyosságot a lelátón is érezni lehetett.

„Nyugodt voltam, készen álltam a hetesekre is” – mondta a meccs után a kapus Grimsbö. „Hetesekkel is megnyertük volna” – jelentette ki Bódi Bernadett. A győriekből olyan mentális erő sugárzott, ami a Vardart is elbizonytalanította – ékes példája ennek, hogy a macedónok kétszer is lőhettek volna üres kapura, de egyszer sem vállalták a rizikót.

Az erő pedig az összetartásból fakadt – a győriek igazi csapatjátékkal nyerték meg a klubtörténet harmadik BL-trófeáját. Görbicz és Groot klasszisteljesítményt nyújtott, Amorim és Broch elöl és hátul is stabil pontot jelentett, Tomori – aki főleg védekezésben kap szerepet – fontos pillanatokban vágott három bődületes gólt, de még a kiegészítő embernek számító Jana Knedlíková is a legjobbkor villant: az első félidő végén, illetve a hosszabbítás második félidejében talált be.

4. Boldizsár tánca

Görbicz Anita kemény két éven van túl – gyermeke születése után gyorsan visszatért a pályára, de Ambros Martín már nem szánt neki olyan komoly szerepet, mint korábban. A világ egyik legjobb irányítója statisztaszerepbe kényszerült, új helyét végül a bal szélen találta meg a tréner. „Mélyen érintett ez a hercehurca körülöttem” – ismerte el már háromszoros BL-győztesként Görbicz.

De még ha nehezen viselte is a szélsővé való átképzést, igazi klasszishoz méltón végtelen alázattal játszott új posztján is. Az elődöntőben kilenc, a döntőben hét gólt lőtt, vitte a hátán a csapatot: ha kellett, vetődve mentett védekezésben, ha kellett, a közönséget tüzelte.

Először ünnepelhetett BL-győzelmet kisfiával a karján, Boldizsár pedig azonnal bizonyította, hogy már most igazi showman – a csapat és a szurkolók éneklése során sajátos koreográfiájú táncot vágott ki.

Görbicz néhány nappal a 34. születésnapja előtt nyerte harmadik BL-címét, pezsgőtől csatakos győzelmi trikóban, aranykonfettiktől csillogva állt az újságírók elé: „Be tudtam bizonyítani, nem kell még leírni, ennyi idősen sem. Várom a következő kihívást!”

Mi pedig már most várjuk a következő BL-szezont.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?