Újra erőre kap a gimibajnokság

gimis

Két évig szünetelt, jövő héten azonban újra folytatódik a Szlovákiai Magyar Gimnáziumok Országos Bajnoksága.

A koronavírusos hullámok mellékvágányra terelték az 1994 óta egyfolytában megrendezett sporteseményt, mely a legelső, ipolysági felvonása után sportáganként mindig máshol zajlott. Révész Ferenc ipolysági testnevelő rakta le az alapokat, 2013 óta Kovács Péter galántai kollégája a gimibajnokság koordinátora.

A jó hír, hogy újra versenyezni fognak a gimnazisták, mégpedig november 24-én Ipolyságon. „Hagyományőrzők vagyunk, s ezért zajlik a honti városban a röplabdatorna, eddig is szinte mindig ott volt. December folyamán pedig nálunk, Galántán rendezzük a kosárlabdatornát – újságolta a koordinátor, aki hozzátette, hogy tavasszal a foci kerülhet műsorra. – Kiszorultunk a teremből, megyünk a levegőre és kispályára, mert a terembérlés megfizethetetlenné vált. Számításba jöhet még a jövőben az asztalitenisz és a lányfoci, ha lesz iránta érdeklődés. Minden magyar iskolát megszólítottam, s meglátjuk, ki jelentkezik egy-egy sportágra. Ami a jövőt illeti, egyedül nem hozok döntést semmiről, mindent megbeszélünk az iskolák érintett tanáraival. Mivel a kis iskolákra a jövőben is számítok, rájuk nézve nem lenne jó, ha egy helyen zajlana a bajnokság, már csak azért nem, mert diákjaik korlátozott létszáma kevesebb versenyzési lehetőséget kínálna nekik. De ez a jövő zenéje, egyelőre az a fontos, hogy újra erőre kapjon a gimibajnokság, és örüljünk annak, hogy elkezdődik a 2022-es, immár 27. évada.”

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?