Újabb focimaraton Kolonban

Kolon |

<p>A zoboraljai településen ma este immár nyolcadik alkalommal rajtol el a helybeliek hagyományos sportos évnyitója, a huszonnégy órás teremfoci-maraton, melyen péntek este hattól szombat este hatig pattog a labda.&nbsp;</p>

A helyi alapiskola tornatermében ismét megmérkőzik egymással az utcacsapatok alkotta Alvég és Felvég, azaz a Kelet (East) és a Nyugat (West) alakulata. „Az előző esztendők tapasztalataiból kiindulva a kollektívákba való besorolásról az döntött, hogy a jelentkezők – diákok, ifik, aktív labdarúgók, öregfiúk, sportkedvelők – állandó lakhelye településünk képzeletbeli felezővonalán innen vagy túl van-e. Ugyanakkor hazavárjuk a koloni gyökerekkel rendelkezőket, és azokat is szívesen látjuk, akik egykor a községünket képviselő futballcsapatban játszottak, nálunk edzősködtek. Az előző évekhez hasonlóan a lányok is csatasorba állnak a maratoni erőpróbán, melyen kispályás fociról lévén szó, háromfős minialakulatok váltják egymást a játéktéren. A focistákhoz hasonlóan a játékvezetők is cserélődnek. A találatokat, a góllövőket természetesen jegyezzük. Frissítőt, orvosi felügyeletet is biztosítottunk”– avatott be a részletekbe az ötletgazda Balkó Róbert, Kolon polgármestere. A résztvevők tájékoztatására eredményjelző szolgál, ugyanakkor az érdeklődők az egyik közösségi portálon is tudomást szerezhetnek az óránkénti állásról. Az elszántságot, jó erőnlétet igénylő megmérettetésen a győztes csapatot vándorserleggel jutalmazzák, ugyanakkor különdíjjal honorálják a nyolcadik felvonás legjobbjait. Az Alvég csapatába besorolt játékosokat fűti a bizonyítási vágy, ugyanis remélt győzelmükkel egyenlíthetnek. Az eddigi maratoni csatározások eredményeit összesítve a Felvégnél van az előny (4:3). Legutóbb szoros meccsen négy góllal (337:333) bizonyult jobbnak a West együttese. „Nálunk mindenki győztesnek számít, hiszen a karácsonyi lazítást, a szilveszteri mulatságokat követő napokban játékával mattot adhat az édes semmittevésnek, sportosan kezdheti az új esztendőt”– nyomatékosította a népszerű rendezvény küldetését a település első embere. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?