Új vezetőség a zselízi futballklubban

zseliz
Zselíz |

Rendkívül súlyos válságba került a Garam menti város labdarúgása.

A nyugat-szlovákiai V. liga keleti csoportjának újonca a táblázat tizenharmadik helyén telel, négy őszi győzelmével mindössze tizenkét pontot sikerült összekaparnia. Emellett a téli holt idényben a klubvezetés is benyújtotta lemondását, így decemberben teljes zűrzavar uralkodott a településen.

Tíz éven át a klub élén

Sokol László kiskorától fogva Zselízen focizott, ahol 38 évesen akasztotta szögre a csukát. 2009-ben vállalta el a városi sportklub irányítását. Egy kerek évtizedet húzott le az embert próbáló tisztségben, majd a közelmúltban váratlanul leköszönt posztjáról.

„Amikor átvettem a vezetést, még labdánk is alig volt, jelenleg mintegy 130 lasztival rendelkezünk. Új kapuk és labdafogó hálók, valamint a futballhoz szükséges egyéb fontos eszközök beszerzésére is sor került. A felnőttek szerepeltek a IV. ligában is, egy-két évet a területi bajnokságban töltöttünk, de javarészt az ötödik vonalban gyújtögetjük a pontokat. A szurkolók között mindig csak a felnőttfoci az örök téma, a korosztályos csapatokról alig van szó, holott az U19-esek immár tíz éve a IV. ligában, a két diákcsapat pedig a III. ligában működik közre. A felnőttcsapat 95 százalékát hazai játékosok alkotják” – tájékoztatott Sokol László.

Belefáradt a gondokba

„Sokat áldoztam a focira, de rengeteget is kaptam tőle. Egy csomó időt elrabolt, ám nem sajnálom. A rosszat igyekszem elfelejteni, a sikerekre azonban jólesik visszagondolni. Sajnos kevés ember támogatását éreztem. Nem tudtunk jegyszedőket, rendezőket szerezni, jómagam nemcsak klubelnök, de buszsofőr, karbantartó, takarító is voltam, de időnként a füvet is nekem kellett lekaszálni. A városvezetés sokat segített, de – lehet azért, mert elfogult vagyok – még többet vártam volna. Tömérdek terv maradt meg bennem, amit már sajnos nem tudok megvalósítani” – jegyezte meg az 58 esztendős vállalkozó, aki egyébként városi képviselő is.

Szívügye a sport

Juhász András polgármester második választási időszakát tölti a város élén. Hivatalba lépésekor tetemes adósságot örökölt az előző vezetéstől. Ténykedése óta a 7000 lakosú település szemmel láthatóan épül és gyarapodik.

„Hetente két alkalommal focizok barátaimmal, és számtalanszor pályára léptem a helyi Csemadok csapatában is. A sport szívügyem, a labdarúgást a lehetőségekhez mérten anyagilag és pénzügyileg is támogatom. Ötéves tevékenységem alatt a város nem kevesebb mint 270 ezer eurót fordított a legnépszerűbb sportágra. A sportpálya főépületében lévő öltözőket, a többi helyiséget és a lelátót teljes mértékben átépítettük és felújítottuk. Számomra kissé fura, hogy az öt év alatt senki sem keresett meg a klubvezetésből, hogy elbeszélgessünk az esetleges bökkenőkről” – avatott be a részletekbe a város első embere.

Új vezetőség

Január közepén lassan, néha még csikorogva, de beindult a gépezet. Új személyekből álló héttagú vezetőség vette kezébe a futball irányítását, a klubelnöki feladatok ellátásával Rák Norbert önkormányzati képviselőt bízták meg.

„Pillanatnyilag tizenhét tagú a játékoskeretünk, a téli alapozás nagyon erős állóképességi edzésekre épül, és legalább hat felkészülési meccset szeretnénk lejátszani a bajnoki rajt előtt. A Štuller István–Peter Kokoška új edzőpárosnak az alsóházban kullogó felnőttcsapatunk gondmentes bennmaradásának a biztosítását szabtuk meg feladatként”

– nyilatkozta lapunknak az új klubelnök.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?