Túlteljesítés Sopronban

Tóth Mihály, a Sopron csatára közel egyhónapos kihagyás után az Újpest elleni, hétvégi bajnokin tért vissza a pályára: a második félidőben csereként lépett pályára, majd tíz perccel a lefújás előtt az egyenlítő találatot is megszerezte.

Tóth Mihály, a Sopron csatára közel egyhónapos kihagyás után az Újpest elleni, hétvégi bajnokin tért vissza a pályára: a második félidőben csereként lépett pályára, majd tíz perccel a lefújás előtt az egyenlítő találatot is megszerezte.

Térdsérülése után góllal tért vissza, pedig a hét elején még korántsem volt biztos, hogy pályára lép. Mi változott azóta?

Szerencsére felgyorsult a gyógyulási folyamat. Kezdtem a szobabiciklivel, majd a hét elején már a röplabdával dekázgattam. Itt köszönném a meg rehabilitációs vezetőmnek, Richly Sándornak a munkáját, az Újpest elleni gólörömömben egy egyezményes jellel neki üzentem. Főleg az ő munkájának köszönhetően pénteken már beállhattam a kétkapus játékba, és Pintér Attilával abban maradtunk, hogy szünet után – függetlenül az eredménytől – beállok.

Sokak szerint a becserélésével még élénkebb lett a csapat támadójátéka.

Kívülről úgy láttam, hogy már az első tíz percben eldönthettük volna a meccset és azután is mezőnyfölénybe játszottunk. A gólom előtt volt két kapura lövésem, egyszer pedig érzésem szerint tévesen állított meg a partjelző lesen. A lényeg az, hogy sikerült gólt lőnöm és a térdem sem fájt.

A találkozó után mindkét szakvezető elszalasztott győzelemről beszélt.

Függetlenül attól, hogy többször is tévesen állították meg lesen a támadásainkat, úgy érzem, reális eredmény született. A hatodik helyen állunk, s ezzel a nyáron kitűzött célunkat túlszárnyaltuk. Reális sanszunk van arra, hogy a felsőházban teleljünk.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?