Totti mégsem vonul vissza?

Róma |

<p>A korábbi hírekkel ellentétben mégsem biztos, hogy Francesco Totti, az AS Roma legendás labdarúgója az idény végén befejezi pályafutását.</p>

Egy héttel ezelőtt a klub spanyol sportigazgatója, Ramón Rodríguez Verdejo - közismert becenevén Monchi - elmondta, "van egy megállapodásunk, hogy a mostani az utolsó szezonja, aztán igazgatóként marad a klubnál".

Szerdán egy sajtónyilvános római eseményen újságírók megkérdezték a 40 éves csatárt, valóban május 28-án, a Serie A utolsó fordulójában játssza-e pályafutása utolsó mérkőzését, de erre egyszerűen azt válaszolta: "Nem tudom".

A fővárosiak vezetőedzője, Luciano Spalletti meglehetősen kevés játéklehetőséget ad Tottinak a mostani idényben, sőt vasárnap kijelentette, elege van abból, hogy mindenki az idény végén visszavonuló labdarúgóról kérdezgeti. "Ha visszamehetnék az időben, soha nem jöttem volna a Romához edzőnek" - tette hozzá.

Az olasz válogatottal 2006-ban világbajnok támadó egész karrierjét az AS Románál töltötte, pedig a legnagyobb klubok is hívták. Totti 1993-ban mutatkozott be a felnőtt csapatban, amellyel 2001-ben bajnokságot, 2007-ben és 2008-ban Olasz Kupát, 2001-ben és 2007-ben pedig Olasz Szuperkupát nyert. Jelenlegi szerződése a szezon végén lejár.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?