Történelmet írt Kovács Vanessa

Rimaszombat |

<p>Remekeltek a házigazdák és a dél-szlovákiai birkózóklubok versenyzői a gömöri járási székhelyen szabadfogásban rendezett országos bajnokságon.</p>

A kadettok mezőnyében két, a női korosztályokban pedig hét bajnoki címmel, temérdek dobogós helyezéssel kerültek rivaldafénybe. A rimaszombati Lokomotíva birkózóklub szervezésében lezajlott bajnoki szőnyegcsatákon a fiúknál 18 klub 65 birkózója, a lányoknál 15 klub 51 versenyzője mérte össze tudását.

„A fiúknál több vasat tartottunk a tűzben, de ezúttal nem sikerült bajnoki címet kiharcolnunk, holott négyen is karnyújtásnyira voltak a sikertől. Šulajnak nem akadt ellenfele, így ő csupán súlycsoportgyőztesként került a krónikába. Genya, Babarík és Rapčan az elvárásoknak megfelelően a döntőbe került, de mindhárman elvesztették a legfontosabb csatát. A döntő pillanatokban a pillanatnyi forma, a szerencse az ellenfeleink malmára hajtotta a vizet. Azt viszont nagy sikernek tartom, hogy csapatversenyben a második helyen végeztünk, én ugyanis a harmadik helyet tartottam reálisnak” – nyilatkozta lapunknak a vendéglátók helytállásáról Jozef Radnóti, a rimaszombati birkózóklub alelnöke.

A dunaszerdahelyiek egy bajnoki elsőséget szereztek. „Legeredményesebb birkózónk, Csörgő László komáromi, majd sninai ellenfelét két vállra fektetve jutott a fináléba. Az aranyéremért folytatott küzdelemben 5:2-s állásnál egy csípődobás végén a rimaszombati Babaríkot betusolva diadalmaskodott. Laci ezzel pályafutása második bajnoki címét gyűjtötte be” – elevenítette fel tehetséges versenyzőjük bajnoki címhez vezető útját Hakszer Roland, a dunaszerdahelyi birkózóklub elnöke. A dunaszerdahelyiek további három versenyzője is dobogóra került Rimaszombatban. Horváth Nicolas ezüst-, Csörgő Tamás és Nagy Kristóf Nico pedig bronzéremmel egészítette ki éremkollekciójukat. A gazdag éremtermésnek köszönhetően csapatversenyben a 2. helyen végeztek a dunaszerdahelyiek.

A somorjaiak mezében Ágh Attila került a bajnokok listájára. Az éremszerzők között három marcelházai (Parádi Kevin, Hulman Nicolas, Szeifert Ramón) és egy madari birkózó nevét is olvashatjuk.

A lányoknál a rimaszombatiak játszották a prímet. „Két bajnokuk, Lenka Babicová, és Natália Gažiová mellett a Murínová, Uhrínová, Ružičková, Vaslíková alkotta kvartett ellenfél híján elsőségével gyarapította pontjaink számát, járult hozzá szuverén csapatelsőségünkhöz” – büszkélkedett Jozef Radnóti.

Figyelmet érdemel, hogy a dunaszerdahelyi Bacsfai Réka immár negyedik bajnoki címével távozott a viadalról. A marcelházai Lická Simona, valamint a nagymegyeriek kettőse, Kocsis Rebeka és Molnár Zsuzsanna is bajnoki címet szerzett. Az országos válogatott oszlopos tagja, Kovács Vanessa élete harmadik bajnoki címét szerezte Rimaszombatban. Örömét hatványozta, hogy diadalának köszönhetően a bátorkeszi birkózóklub első országos bajnokaként történelmi tettet hajtott végre.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?