Törő: 65

 „Nem tudtunk még, mert nem is lehet soha betelni a szabad májusok ízével” – zengte Kese születése napján a Heves megyei Népújság. Húsz évvel később, a Dózsa-tábor már egészen mást zúgott „Az Újpest pályán egy csillag ragyog / Törőnek hívják a csillagot, / Az Újpest-tábor kedvence Ő / előre Lilák és Táncolj Törő…”

TA zaklatott, sorscsapásokkal teli élete, eltékozlott lehetőségei, kíméletlenül berúgott ziccerei, cselei, tánca, flegmasága, amely mögött mindig ott lapult egy gyermek érzékenysége; rendszert bomlasztó, öntörvényű létezése a 20. századi történelem része, fontos darabkája. 

Nem, nem csak sporttörténelmünk, futballhistóriánk kiemelt fejezete ő. A historikusok utóbbi témában is számos vaskos köteteket írtak tele, s e művek legtöbbje jól is mutat a könyvespolcokon; a Törőcsik-jelenség azonban messze nem merül(t) ki a pazar gólokban, passzokban, statisztikákban, sportsikerekben és kudarcokban. 

A vele történtek közös sikereink/kudarcaink példázata. Mert évtizedek-évszázadok óta jellemző magyar sors az övé; fellángolásokkal, bevehetőnek tűnő magaslatokkal (értsd: képességei alapján Messi-szerű pályát futhatott volna be, amiről néhány hete Mezey György, a korábbi magyarországi szövetségi kapitány is nyilatkozott, mondván: Diego Maradonánál is jobb képességekkel volt megáldva!), és az álmokat összezúzó karambollal, sorstörésekkel, mélyrepüléssel. Alkoholproblémákkal. 
Törő története a meg nem értettség; valamelyest: a sértettség története. Törő világa a kirekesztettek világa. Törő örökös „rendszerhiba”. Egy ízig-vérig pesti futballzseni, akinek Pelé, Eusébio, Maradona, Platini, Ronaldo, Zidane, Nedvěd és Puskás mellett a futballistenek panteonjában lenne a helye. Akinek a mindenkori Aranylabda-gálákon, méregdrága sportzakóban illene társalognia, egy nála negyedszázaddal fiatalabb, modellszépségű, aktuális barátnő társaságában…

Törő meteor a javából! Aki fénnyel árasztotta el a korabeli kisdobosok és kisúttörők életét. Csodáltuk a játékát, játékosságát, a „művészetét”, s befogtuk a fülünket, mikor apáinktól azt hallottuk, hogy már megint vele vannak tele az újságok, mert már megint botrányosan viselkedett, s talán mégsem helyes, ha ő (lesz) a példaképünk. 

Nyugodtan leírhatom, hogy 1979-ben nemzedéki sokknak, megrázó „élménynek” számított Törő karambolja, ami miatt lemaradt a világválogatottságról. Úgy rémlik, délután lehetett, s mi éppen Balatonföldvárról vonatoztunk haza Budapestre, amikor édesapám a Hétfői Híreket bújva fölsóhajtott, gondterhelten fölpillantott, s igyekezett a lehető legtapintatosabban közölni velem, az Újpesti Dózsáért – no és a Törőért – megszállottan rajongó kicsi fiával, hogy baj van! Hogy Törőcsiket autóbaleset érte. Hogy beteg, kórházban van, s a közeljövőben nem látjuk majd táncolni a pályán. 

Férfiasan viseltem a megpróbáltatást. Nem sírtam, de hazáig szokatlan csendben ültem, s bámultam kifelé a vonatablakon. Ma már tudom, mások is így tettek akkor – még a fradisták is titkon nyelték a könnyeiket…

De idővel, ahogy egy szuperhőshöz illik, visszatért a flegma Törő! Őrületes meccseket játszott. A Köln világbajnok védőjét, Paul Steinert például olyan hintába ültette, úgy megalázta, hogy ilyesmit csak Puskásról meg Varga Zoliról (a másik örök renitensről) őriznek a filmtekercsek. A göteborgi védők talán még napjainkban is riadtan ébrednek fel az álmukból, mikor felrémlik bennük az a kényszerítő, amit Törőcsik Kisznyérrel vitt véghez. 

Nagyjából egy évvel a karambolja előtt egy Újpesti Dózsa–Brno meccsen Törő az első újpesti gól előtt labdát szerzett, s a játékszert úgy emelte át bokából Dvořákon, ahogy később, mondjuk, Poborský tette a cseh–portugálon, 1996-ban, igaz, a gólt nem Törőcsik András lőtte, hanem a játékszert végül megkapó Fekete László. (Igen, az ezüstcipős újpesti gólzsák.) De ez még semmi! A következő dózsás gólt már csakugyan Törő lőtte, úgy, ahogy Maradonától vagy Messitől láttuk/látjuk. Végig cikázva a pályán, cselezve, táncolva, majd zúgó, nagy bombát elhelyezve a megrettent, hiába nyújtózó cseh kapus lapáttenyere mellett, a hálóba. 

A legendás játékos most 65 éves. Évek óta egy szanatórium lakója. Az állapota sokat javult, hiszen családtagjai, barátai, volt sporttársai, gondos orvosai mindent megtesznek azért, hogy Kese (bácsi?!) nyugdíjasévei már ne a szenvedésről szóljanak. A koronavírus-járvány azonban újabb hullámvölggyel fenyeget. Az egészségügyi intézet, ahol Törőcsik András él, vesztegzár alatt áll, masszőrje pedig azt nyilatkozta: aggódik érte, mivel megtorpant a rehabilitációja. De mi, a szurkolók, most is váltig szurkolunk neki! 

Magyarországon, ahogy Közép-Európában általában, szívesen ráaggatják a „sztár” szócskát olyanokra is, akik mögött nincs érdemi teljesítmény. Kispályás nagymenőkkel tehát szépen el vagyunk látva. Olyanok azonban elvétve születnek, akiknek mindig, mindenhol esemény a megjelenése, vagy éppenséggel feltűnő a hiánya. Törőcsik e kivételek egyike.

Isten éltesse! 

Szabó Zoltán Attila