Torghelle még nem írt alá

Szombat délután rövid ideig azt hihettük, hogy végre pont kerül Torghelle Sándor átigazolási történetére, hiszen a Voetbal International című holland újság internetes kiadása szerint a magyar csatár pénteken kettő plusz három évre szóló szerződést írt alá a Roda együtteséhez.

Szombat délután rövid ideig azt hihettük, hogy végre pont kerül Torghelle Sándor átigazolási történetére, hiszen a Voetbal International című holland újság internetes kiadása szerint a magyar csatár pénteken kettő plusz három évre szóló szerződést írt alá a Roda együtteséhez.

A hétszeres válogatott támadó cáfolta, hogy elkötelezte volna magát a holland mellett.

„Itt van nálam a Roda szer-ződésajánlata, de még nem írtam alá semmiféle papírt – mondta Tor-ghelle Sándor, és kissé felháborodott, hogy Hollandiában már kész tényként írnak érkezéséről. – Tényleg nem értem a Voetbal információját, mindenesetre ígérem, már nem kell sokat várnia senkinek, és megtudja, hol folytatom a pályafutásomat. Rengetegen kerestek az elmúlt hetekben ezzel kapcsolatban, és én is szeretném, ha eldőlne minden...”

A Voetbal International a fentieken kívül még idézi a Roda JC edzőjét, Wiljan Vloetet, aki dicsérő szavakkal illette csapata új szerzeményét (?), sőt, ugyancsak nyilatkozik Frank Rutten klubigazgató is, aki szerint Torghelle Sándor jól döntött, amikor az ő ajánlatukra mondott igent, hiszen egy angol élvonalbeli csapatban – idézzük – „jóval kevesebb játéklehetőséghez jutott volna...”

A lap információja szerint egyébként a 22 esztendős csatárnak hétfőn már orvosi vizsgálaton kell jelentkeznie új klubjánál.

Fülöp Ferenc, az MTK klubigazgatója megerősítette Torghelle Sándor szavait, mondván, még semmi sem dőlt el...

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?