Többeknél elszakadt a cérna az NB I-ben

Biztosnak tűnik, hogy idén a Honvéd vagy a Videoton szerzi meg a bajnoki címet a labdarúgó NB I-ben – a Vasas kiszállt a versenyből.

Biztosnak tűnik, hogy idén a Honvéd vagy a Videoton szerzi meg a bajnoki címet a labdarúgó NB I-ben – a Vasas kiszállt a versenyből. A Gyirmót kiesett, a Debrecen hatalmas bajban.

Közeleg a bajnoki véghajrá, egyre többeknél szakadt el a cérna, már Marco Rossi is elégedetlen a bírókkal, Lipták Zoltán pedig kis híján nekiment Kassai Viktornak.

Jó szem, jó látás

A 95. percben szerzett Lanzafeme-góllal verte meg a Honvéd a Gyirmótot, ezzel továbbra is tartja első helyét az NB I tabelláján. A győzelem ellenére a Honvédnál egyre nagyobb a feszültség, és ennek a Gyirmót elleni mérkőzést követően már a máskülönben mindig mértéktartó Marco Rossi is hangot adott. „Nagyon ideges vagyok, hogy nem tisztelik eléggé a Honvédot. Ez tűrhetetlen! Maradjunk annyiban, hogy ebben az országban jó szemű, jó látású emberek élnek, s akik nézték ezt a meccset, tudják, mi történt a pályán.”

Érvénytelenített gólok

Tényleg volt mit nézni. A játékvezető érvénytelenítette Eppel Márton gólját – magas láb miatt, jogosan. Nem sokkal később aztán az Eppel által berúgott tizenegyest is érvénytelenítette, majd a következőt (amelyet Nagy kivédett) már jóváhagyta – pedig a honvédos Djordje Kamber mind a két alkalommal a rúgás pillanata előtt belépett a büntetőterületen belülre. Aztán jött a 95. perc, amikor egy hosszú bedobás után megcsúsztatott labdát Lanzafame fejelt a léc alá. 1:0 a Honvédnak. A játékos magyar pályán ritkán látható hevülettel kezdte ünnepelni a gólját, akárcsak a klub személyzete és a szurkolók. Mintha a bajnoki címet nyerte volna meg a csapat.

Lipták dührohama

Az azonban még messze van. A Videoton 3:2-re legyőzte hazai pályán a Debrecent, így a fehérvári és a kispesti csapat között továbbra is pontegyenlőség van a tabellán. A Vasas viszont kiszállt az aranyversenyből, miután 2:1-re kikapott a Diósgyőrtől, így hat pontra nőtt a hátránya az éllovasokhoz képest. Ezen a mérkőzésen tört egyébként ki a hétvége balhéja is. A hajrában (1:1-es állásnál) Lipták Zoltánt Kassai Viktor játékvezető ütésért kiállította – a lassítások során kiderült, hogy a Vasas futballistája enyhén szólva rájátszott az esetre. Nem csoda, hogy Lipták dührohamot kapott, tucatnyian próbálták lecsillapítani a védőt. Ezek nem Kassai hetei.

Vonal alatt a Debrecen

Ejtsünk szót a vesztesekről is. A Gyirmót a Honvéd elleni veresége miatt kiesett az első osztályból. A találkozó után Urbányi István, a csapat edzője kijelentette, 99 százalék, hogy távozik a klubtól, és családi okok miatt visszatér az Egyesült Államokba. Az ellenfelek remeklése (győzött a DVTK és az MTK) miatt a Debrecen helyzete is kezd romlani, jelenleg a Loki is vonal alatti.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?