Több mint 120 néző lett rosszul a Hungaroringen

<p>A Forma-1-es hétvége első két napján 122 embert kellett ellátniuk a mentőknek, jellemzően a hőség okozta rosszullét miatt, a mogyoródi Hungaroringen - mondta Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője szombaton az MTI-nek. A versenypályán nem, a nézőtéren viszont annál több dolguk volt a mentőknek pénteken és szombaton. Az első napon 45, míg a második napon 77 embert kellett ellátniuk. Valamennyiüket a helyszínen látták el, kórházba senkit sem kellett szállítani - tette hozzá.</p>


    A hangosbemondón keresztül folyamatosan figyelmeztetik az embereket a rendszeres vízfogyasztásra és a hőség elleni védekezésre.
    A mentőszolgálat szóvivője azt is elmondta: vélhetően annak köszönhetően, hogy akik tehették, otthon maradtak, vagy a vízparton hűsöltek, a hőség ellenére országosan nem volt a szokásosnál több riasztásuk a mentőknek.
    A Forma-1-es a futam vasárnap délután 2-kor rajtol. Az Országos Meteorológiai Szolgálat a hőség miatt vasárnapra tizenöt megyére - köztük Pest megyére - is a legmagasabb fokú, piros figyelmeztetést adott ki.
 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?