Tízmillió forint az aranyéremért

Budapest. A Magyar Olimpiai Bizottság közgyűlése szombaton jóváhagyta a 28. nyári olimpiai játékokra utazó magyar küldöttség és csapat személyi összetételét. ĺgy Athénban 22 sportágban 212 versenyző képviseli a piros-fehér-zöld színeket.

Budapest. A Magyar Olimpiai Bizottság közgyűlése szombaton jóváhagyta a 28. nyári olimpiai játékokra utazó magyar küldöttség és csapat személyi összetételét. ĺgy Athénban 22 sportágban 212 versenyző képviseli a piros-fehér-zöld színeket.

Schmitt Pál elmondta, hogy a MOB 110 éves történetének harmadik legnagyobb delegációja utazik a görög fővárosba. A MOB-elnök 20 érem, közte 8 arany megszerzését tartja reálisnak.

A 212 versenyző mellett 4 hivatalos tartalék (3 vívó és 1 evezős) tart a csapattal, ők azonban a NOB szabályai szerint nem lakhatnak az olimpiai faluban. Atlétikában még egészen augusztus 9-ig van lehetőség szintteljesítésre és teniszben is elképzelhető, hogy bővül a névsor, mivel Czink Melinda harmadik a várólistán.

Aján Tamás főtitkár 12-14 potenciális aranyeséllyel számol. Molnár Zoltán csapatvezető viszont kiemelte, hogy 2000-ben kisebb csodának számított a magyar csapat eredményessége (8 arany, 6 ezüst, 3 bronz), s mivel azóta nem történt jelentős változás a magyar sportban, kevesebb első helyet vár, mint Sydneyben.

Athénban egyéni versenyszámban győztes magyar sportoló nettó 10 millió forintra, a második 8 millióra, a harmadik 6 millióra számíthat. A csapatsportágban aranyérmesek fejenként 5 millióval gazdagodnak. A magyar csapat:

Asztalitenisz: Bátorfi Csilla, Fazekas Mária, Tóth Krisztina (egyéni), Bátorfi, Tóth (páros).

Atlétika: Annus Adrián, Botfa Péter, Pars Krisztián (kalapácsvetés), Bacskai Zsolt (maraton), Bíber Zsolt (súlylökés), Boros László (magasugrás), Czukor Zoltán, Tóth János (50 km gyaloglás), Csillag Levente (110 m gát), Dobos Gábor, Németh Roland (100 m), Dudás Gyula (20 km gyaloglás), Fazekas Róbert, Kővágó Zoltán, Máté Gábor (diszkoszvetés), Horváth Gergely (gerelyhajítás), Margl Tamás (távolugrás), Pauer Géza (200 m), Szeglet Zsolt (400 m), Tölgyesi Péter (hármasugrás), Zsivoczky Attila (tízpróba), Ajkler Zita, Vaszi Tünde (távolugrás), Bódi Bernadett (magasugrás), Divós Katalin, Tudja Júlia (kalapácsvetés), Füsti Edina (20 km gyaloglás), Kálovics Anikó (5000 és 10 000 m), Kovács Ida, Rakonczai Bea, Staicu Simona (maraton), Kürti Éva (diszkoszvetés és súlylökés), Molnár Krisztina (rúdugrás), Szabó Nikolett (gerelyhajítás), Varga Judit (800 és 1500 m).

Birkózás – szabadfogás: Wöller Gergő (60 kg), Hatos Gábor (66 kg), Ritter Árpád (74 kg), Aubéli Ottó (120 kg); kötöttfogás: Majoros István (55 kg), Füredi Levente (66 kg), Berzicza Tamás (74 kg), Virág Lajos (96 kg), Deák Bárdos Mihály (120 kg).

Cselgáncs: Ungvári Miklós (66 kg), Kovács Antal (100 kg).

Evezés: Haller Ákos, Bencsik Gábor (kétpár), Varga Tamás, Hirling Zsolt (könnyűsúlyú kétpár), tartalék Pető Tibor; Remsei Mónika, Stift Edit (könnyűsúlyú kétpár).

Hegyikerékpár: Vinczeffy Zsolt.

Kajak-kenu: Joób Márton (c-1, 500 m), Vajda Attila (c-1, 1000 m), Kozmann György, Kolonics György (c-2, 500 és 1000 m) Vereckei Ákos (k-1, 500 m), Kökény Roland (k-1, 1000 m), Kammerer Zoltán, Storcz Botond (k-2, 500 m), Beé István, Benkő Zoltán (k-2, 1000 m), Kammerer, Storcz, Vereckei, Horváth Gábor (k-4, 1000 m); Janics Natasa (k-1), Janics, Kovács Katalin (k-2), Kovács, Szabó Szilvia, Bóta Kinga, Viski Erzsébet (k-4).

Kerékpár: Bodrogi László (országúti).

Kézilabda. Skaliczki László a férfi válogatott kapitánya később jelöli ki 15 fős keretét. Nők: Pálinger Katalin, Sirina Irina, Bohus Beáta, Ferling Bernadett, Kindl Gabriella, Kulcsár Anita, Lovász Zsuzsanna, Pigniczki Krisztina, Radulovics Bojana, Görbicz Anita, Mehlmann Ibolya, Kirsner Erika, Tóth Tímea, Farkas Ágnes, Siti Eszter.

Műugrás: Barta Nóra, Hajnal András.

Ökölvívás: Bedák Pál (48 kg), Bedák Zsolt (54 kg), Káté Gyula (60 kg), Balog Vilmos (69 kg), Balzsay Károly (75 kg).

Öttusa: Balogh Gábor, Kállai Ákos; Vörös Zsuzsanna, Füri Csilla.

Sportlövészet – Sidi Péter, Pálinkás Lajos, Simon Attila; Igaly Diana, Joó Éva, Krzyzewsky Beáta, Csonka Zsófia, Erdős Dorottya.

Súlyemelés: Tancsics László (56 kg), Kecskés Zoltán (69 kg), Feri Attila (77 kg), Gyurkovics Ferenc (105 kg), Kovács Zoltán (105 kg), Krutzler Eszter (69 kg), Likerecz Gyöngyi (75 kg), Varga Viktória (plusz 75 kg).

Szörf: Gádorfalvi Áron, Győrbíró Lívia.

Tenisz: Mandula Petra, Kapros Anikó (egyéni), Mandula, Nagy Kyra (páros).

Torna: Gál Róbert, Szarka Krisztina.

Triatlon: Kuttor Csaba, Molnár Erika.

Úszás: Batházi István, Batházi Tamás, Bodor Richárd, Bodrogi Viktor, Cseh László, Gáspár Zsolt, Gercsák Balázs, Güttler Károly, Gyurta Dániel, Horváth Péter, Kerékjártó Tamás, Kis Gergő, Kiss Boldizsár, Kolozár Dávid, Leposa Milán, Makány Balázs, Mészáros Gergely, Rudolf Roland, Szűcs Tamás, Takács Krisztián és Zubor Attila, Boulsevicz Beatrix, Csobánki Zsuzsa, Hosszú Katinka, Jakabos Zsuzsanna, Kovács Ágnes, Mutina Ágnes, Reményi Diána, Risztov Éva, Szepesi Nikolett és Verrasztó Evelyn.

Vitorlázás: Hajdu Balázs (Finn dingi), Czégai Péter, Cserép Csaba (470-es), Weöres Márta, Payr Anna (470-es).

Vívás: Ferjancsik Domonkos, Nemcsik Zsolt, Lengyel Balázs, Fodor Kende (tartalék) – kardcsapat, Boczkó Gábor, Imre Géza, Kovács Iván, Kulcsár Krisztián (tartalék) – párbajtőrcsapat; Mincza Ildikó, Hormay Adrien, Nagy Tímea, Tóth Hajnalka (tartalék) – párbajtőrcsapat; Mohamed Aida, Varga Gabriella – tőr Nagy Orsolya – kard. Egyéniben a biztos csapattagok lépnek pástra.

Vízilabda: Kemény Dénes a férfi csapat kapitánya a 13 utazó játékos nevét később hozza nyilvánosságra. Nők: Sós Ildikó, Tóth II Andrea, vagy Horváth Patrícia, Drávucz Rita, Györe Anett, Kisteleki Dóra, Pelle Anikó, Primász Ágnes, Stieber Mercedes, Szremkó Krisztina, Tiba Zsuzsanna, Valkay Ágnes, Valkay Erzsébet, Zantleitner Krisztina.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?