<p>Carlos Tévezt, a Manchester City argentin labdarúgóját többek között 250 óra közmunkára ítélte a bíróság, mivel jogosítvány nélkül vezetett.</p>
Tévezt 250 óra közmunkára ítélték
London |
A 29 éves csatárnak januárban vonták be a vezetői engedélyét, majd március elején kapták el a rendőrök vezetés közben, ráadásul nem csupán jogosítványa, de biztosítása sem volt.
Téveznek a közmunka mellett 1000 font bírságot kell fizetnie, s hat hónapig nem vezethet. A futballista jogosítványát eredetileg január 16-án fél évre vonták be azt követően, hogy három alkalommal is "autós ügyben" került kapcsolatba a hatóságokkal: tavaly márciusban és májusban is gyorshajtás miatt fülelték le, novemberben pedig az igazoltatásnál kiderült, szigetországi licenc nélkül, érvénytelen argentin jogosítvánnyal közlekedik brit földön.Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.