Technológiai cégektől kérnek segítséget a dzsihadisták elleni harcban

Washington |

<p>A washingtoni Fehér Ház magas rangú amerikai nemzetbiztonsági tisztségviselőket küldött a Szilícium-völgybe, hogy technológiai vállalatok segítségét kérjék az Iszlám Állam (IÁ) nevű közel-keleti dzsihadista szervezet és más hasonló szélsőséges csoportok tevékenységének megakadályozásához.</p>

Az AP amerikai és a Reuters brit hírügynökségek csütörtöki jelentése szerint James Comey, a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) igazgatója, Loretta Lynch igazságügyi miniszter, James Clapper, a nemzeti hírszerzés igazgatója (DNI) és Mike Rogers, a Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) vezetője, Denis McDonough fehér házi kabinetfőnök és Lisa Monaco elnöki belbiztonsági tanácsadó is részt fog venni egy, a fontosabb technológiai cégek vezetőivel tartandó találkozón pénteken a kaliforniai San Jose városában.   A találkozón a két hírügynökség értesülései szerint egyebek mellett arról lesz szó, hogy a terrorszervezetek hogyan hasznosítanak különböző szolgáltatásokat és technológiákat, például a közösségi oldalakat vagy a titkosítást céljaik elérésére. A kormányzati tisztségviselők és a technológiai cégek képviselői emellett arról is egyeztetnek majd, hogy hogyan nehezíthetnék meg terroristák számára az interneten való toborzást és a terrortámadások online megszervezését; illetve hogy milyen módon lehetne a bűnüldöző szervek számára egyszerűbbé tenni a merényletek megakadályozását.    A témák között nemcsak az IÁ és más szélsőségesek tevékenységének korlátozása, hanem például az ellenük felszólaló és az érveiket aláásó tartalmak kiemelése, illetve a fiatalok interneten való radikalizációjával szembeni lépések megvitatása is szerepel.    Arról egyelőre nem szóltak a jelentések, hogy mely technológiai cégek vesznek részt a találkozón, bár a Twitter mikroblog-szolgáltató megerősítette, hogy képviseltetni fogja magát.    A technológiai cégekre az Egyesült Államok, Németország és más országok kormányai az utóbbi időben egyre nagyobb nyomást gyakorolnak a kérdésben, miután a dzsihadisták fiatalok radikalizációjára és a merényletek - például a közelmúltbeli párizsi és San Bernardinó-i vérengzések - megszervezésére is gyakran használnak internetes közösségi szolgáltatásokat.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?