Szokatlan összeállításban lépnek ma pályára a szlovákok

hrosovsky

A szlovák labdarúgó-válogatott ma este (20.30) Jordánia ellen lép pályára Nagyszombatban felkészülési mérkőzésen. Pavel Hapal szövetségi kapitány előrebocsátotta, hogy nagy változások lesznek az összeállításban.

„Mindenki egészséges, nincs komoly sérült a csapatban, ám a felkészülési meccsre nem nevezünk mindenkit, pihentetni akarok néhány játékost a keddi, azerbajdzsáni Eb-selejtező előtt – mondta a tegnapi sajtótájékoztatón Hapal, aki nem árulta el az összeállítást, csak annyit, nem a szokásos csapatot küldi majd pályára. – Nagy változások lesznek, azok kapnak lehetőséget, akik korábban nem, újoncok is be fognak mutatkozni. Hamšík, Kucka vagy Dúbravka biztosan nem fog játszani, pihenni fognak.”

A jordániai futball nem sokat mond a szurkolóknak, és amint a csatár Patrik Hrošovský bevallotta, a játékosoknak sem. „Néhány napja még nem sokat tudtam a jordániai fociról, de már láttunk néhány összefoglalót a meccseikről. Tudjuk, hogy a stabil védekezésből indulnak ki, és ellentámadásokból próbálnak gólt szerezni.”

Hapal szerint hiba lenne lebecsülni az ellenfelet. „Van két-három jó játékosuk, akik egyénileg is képesek valamit kitalálni, de fő erényük a szervezettség. Jól védekeznek, besűrítik a területeket, a kontrákban és a rögzített helyzetekben bíznak. Csak egy játékosuk játszik Európában, Cipruson, de hasonló a stílusuk, mint az azerieké, ezért ez jó felkészülési mérkőzés lesz számunkra” – fogalmazott Hapal, aki mind a hat cserelehetőségét ki akarja használni. „Igyekszünk úgy feltüzelni a futballistákat, mintha ez egy tétmeccs lenne. Sok játékos számára itt az alkalom, hogy megmutassák magukat” – hangsúlyozta a szövetségi kapitány.

A meccsre a klubokból érkező szervezett gyerekcsoportoknak ingyenes a belépés.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?