Szocsi 2014 – Madártollat formáz a fáklya

Moszkva |

<p>Madártollra emlékeztet a jövő évi szocsi téli játékok olimpiai váltójának fáklyája, melyet hétfőn mutattak be Moszkvában.</p>

A 95 centiméteres, 1,8 kilós alumíniumfáklya középső, ugyancsak madártollat formázó része az orosz sportolók hagyományos viseletére utalva piros.

    A szervezőbizottság ünnepségén Vlagyimir Pirozskov, a tervezőcsapat egyik vezetője úgy fogalmazott, hogy munkájukat az orosz folklór legendás madara, a tűzmadár ihlette.

    A fáklyát különös odafigyeléssel készítették el, hogy biztonságosan továbbítsa majd a lángot "erős szélben, nagy fagyokban, illetve az orosz tél más meglepetései közepette" - tudatta a szervezőbizottság közleményben.

    "Az elegáns, különleges, ragyogó Szocsi-2014 fáklya megjeleníti Oroszország szépségét és sokszínű természetét" - mondta a főszervező Dmitrij Csernyisenko.

    A láng egész Oroszországot bejárja, a téli játékok történetének leghosszabb stafétájában mintegy 14 ezren viszik majd négy hónapon, 65 ezer kilométeren és 2900 településen át. A fáklyaváltó ősszel indul, a lángot október 7-én lobbantják fel a görögországi Olümpiában. A hétfőn bemutatott fáklyából több mint 14 ezer darab készül.
 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?