Sziporkázott a Sparta

Pozsony. Kedden este a csoportküzdelmek első felvonása második fordulójának mérkőzéseit bonyolították le a labdarúgó Bajnokok Ligájában (E-, F-, G- és H-csoport). Kitett magáért a Sparta, amely kiütéses győzelmet aratott a Feyenoord ellen, és az élre ugrott. Hiába vezetett a Manchester a 86. percig, mégis vereséget szenvedett La Corunában.

Remek teljesítményt nyújtottak a cseh bajnok együttesében a szlovák idegenlégiósok: mind Vladimír Labant, mind pedig Rastislav Michalík a hálóba talált, az utóbbinak még volt egy látványos gólpassza. Peter Babnič nem játszott a Feyenoord elleni gólzáporos találkozón (4:0). „Mérkőzésről mérkőzésre egyre jobb teljesítményt nyújtunk; remekül használjuk ki helyzeteinket, s védelmünk is átlagon felülit produkál. Már hét meccsen nem kaptunk gólt, s ez önmagáért beszél. Senki sem számolt azzal, hogy ilyen könnyedén legyőzzük a Feyenoordot!” – mondta Labant, aki biztosan értékesítette a 11-est a 37. percben.

Michalíkot (még egyszer sem szerepelt a szlovák válogatottban) a Liberecből igazolta le a Sparta, s ez felettébb jó húzásnak bizonyult. „A 71. percben láttam, hogy Kinclről megfeledkeztek a vendégek, és azonnal íveltem is a labdát a védők fölött. Három perc múlva, egy bedobás után sikerült a hálóba találom; nagyon boldog voltam, hogy én is feliratkoztam a góllövők közé.” – nyilatkozta a prágaiak 27 éves középpályása.

Spanyol rendőrségi források szerint négy angol szurkolót – köztük egy nőt – letartóztattak azzal vádolva, hogy sexuálisan zaklattak három fiatal lányt. A szurkolók a La Coruna–Manchester United mérkőzésre indulva, egy húsztagú huligáncsoporttal randalíroztak, majd meglehetősen ittasan zaklattak három fiatal lányt.

A keddi eredmények – E-CSOPORT: Rosenborg–Juventus 1:1 (0:0), góllövők: Skammelsrud (89. – 11-esből); 21 000 néző. Celtic Glasgow–FC Porto 1:0 (1:0), góllövő: H. Larsson (36.); 55 000 néző.

F-CSOPORT: Fenerbahce Istanbul–Olympique Lille 0:1 (0:0), góllövő: Delmotte (88.); 16 000 néző. Bayer Leverkusen–FC Barcelona 2:1 (0:1), góllövők: Bastürk (52.), Neuville (69.), illetve Luis Enrique (22.); 23 000 néző.

G-CSOPORT: Deportivo La Coruna–Manchester United 2:1 (0:1), góllövők: Pandiani (86.), Naybet (88.), illetve Scholes (40.); 35 000 néző. OSC Lille–Olympiakosz Pireusz 3:1 (2:0), góllövők: Bakari (33.), Cheyrou (44.), Tafforeau (78.), illetve Giannakopoulosz (90.); 35 000 néző.

H-CSOPORT: Szpartak Moszkva–Bayern München 1:3 (0:2), góllövők: Baranov (64.), illetve Szalihamidzsics (16.), Elber (41. és 74.); 30 000 néző. Sparta Praha–Feyenoord Rotterdam 3:0 (2:0), góllövők: Hartig (24.), Labant (37. – 11-esből), Kincl (71.), Michalík (74.). Kiállítva: van Gobbel (37. – Feyenoord); 17 000 néző.

A tegnap esti mérkőzések (A-CSOPORT: Real Madrid–Anderlecht Brüsszel, AS Roma–Lokomotiv Moszkva; B-CSOPORT: Boavista Porto–Borussia Dortmund, FC Liverpool–Dinamo Kijev; C-CSOPORT: Panathinaikosz Athén–Arsenal, Schalke 04–Real Mallorca; D-CSOPORT: PSV Eindhoven–Lazio Roma, FC Nantes–Galatasaray Istanbul) jóval lapzárta után értek véget. (TASR, ČTK, zsi)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?