Pozsony. A sérülésekkel és eltiltásokkal megtizedelt bacsfai csapat öt kulcsemberét nélkülözve futott ki az eperjesiek elleni mérkőzésre. Az elején még Jurko próbálkozott, ám fokozatosan a vendégek vették át az irányítást. A 24. percben Dzuríček előtt nyílt meg a védelem, de nem tudott élni a lehetőséggel.
Szerencsével felvértezve
Pozsony. A sérülésekkel és eltiltásokkal megtizedelt bacsfai csapat öt kulcsemberét nélkülözve futott ki az eperjesiek elleni mérkőzésre. Az elején még Jurko próbálkozott, ám fokozatosan a vendégek vették át az irányítást. A 24. percben Dzuríček előtt nyílt meg a védelem, de nem tudott élni a lehetőséggel. Majd öt eperjesi vezette a labdát három védőre, de addig kínálgatták egymásnak a labdát, amíg kimaradt a helyzet. Fél óra elteltével a felső kapufa mentett Peter Bučko fejesénél. Összeszokott, egységes együttes benyomását keltette a vendégcsapat. A levegőben lógott a gól, ám a szerencse ezúttal a hazaiak oldalán állt. A fordulás után Jantek feleslegesen szögletre rúgta a labdát. A pontrúgás utáni kavarodásban Ščasný elé került a labda, aki közelről nem hibázott. Tíz perc múlva Ščasný ügyes labdát kapott a szélen, begyalogolt egészen a kapu elé, ahol ajtó-ablak helyzetben Jurkónak kínálta fel a gólszerzést, aki nem hibázott. A bacsfaiak ezután teljesen visszahúzódtak és gyors ellentámadásokkal próbálkoztak. Akadt is pár jó helyzet, de hol a játékszer nem fogadott szót, hol társ nem kísérte az akciót, hol az átadások nem sikerültek. Egyszer azért csak összejött. Jurko bújt ki a védők gyűrűjéből, elfektette a kapust majd az üres kapuba gurított. A szerencsével felvértezett hazai csapat meglepően nagyarányú győzelmet aratott a második félidőre érthetetlen módon visszaeső keletiek ellen.
EDZŐI VÉLEMÉNYEK – Jozef Obert (Báč): „Szerencsénk volt az első félidőben, hogy megúsztuk gól nélkül. A fordulás után kihasználtuk az ellenfél megingásait.”
Karol Kisel (Prešov): „A végeredmény nem tükrözi valósan a pályán történteket. A szünetig egyértelműen jobbak voltunk, mégsem találtunk a hálóba.” .(sk)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.