Szántó: több millió koronával motiválták a játékosokat

Mindenki, aki figyeli a szlovákiai focit, emlékszik a húsz évvel ezelőtti Tauris–Trnava mérkőzésre. Ön a rimaszombatiak klubelnökeként testközelből élhette meg a bajnoki cím és a bentmaradás szempontjából is kulcsfontosságú meccset. Húsz év után hogyan emlékszik vissza rá? Ez a meccs volt a legemlékezetesebb esemény, amíg a labdarúgóklub élén álltam. Az utolsó forduló előtt tudtuk, hogy ha a Dubnica a pozsonyi Slovan otthonában győzni tud, mi pedig nem nyerünk, akkor kiesünk. Óriási nyomás nehezedett ránk emiatt, de azért is, mert a kassaiak klubtulajdonosa, Alexander Rezeš, akivel a Rimaszombatban rendezett kupadöntő óta jó viszonyt ápoltam, azt sulykolta belém, hogy nekünk ezt a meccset meg kell nyernünk. És hát meg kellett volna azért is, hogy ne essünk ki! Bíztunk abban, hogy a Slovan megveri a Dubnicát, mert a Slovannal is jó kapcsolataink voltak Galison, Tittelen keresztül, ők pedig biztattak minket, hogy ők nem adják le azt a mérkőzést. Ennek ellenére nagyon nehéz hét volt, ami a meccs előtt lefolyt.  Mi történt pontosan? Először is eltűnt az edzőnk. Szikora György a legjobb edző, akit valaha ismertem, szerintem még zseniálisabb edző volt, mint játékos, a meccsek alatt fantasztikusan tudott coacholni, óriási esze volt. De voltak gondjai, a Trnava elleni mérkőzés előtt is úgy mentünk utána Sedmák úrral, a főszponzorral Pozsonyba, hogy a kulcsfontosságú találkozón itt legyen. Ilyen előzmények után utazott a csapat a meleghegyi edzőtáborba. Most már eltelt húsz év, elmondhatom, a kassaiak elég szépen motiválták a csapatot, kimondottan csak a csapatot, nem a klubot. Óriási pénzt ígértek nekik a győzelemért. Nem is értem, hogyan tudtak másnap játszani, amikor egész éjjel csak arról beszéltek, mekkora összeget kaphatnak a győzelemért. De megcsinálták. Mekkora összegről volt szó? Több millió koronáról, nyolc számjegyű összegről. Nem hiszem, hogy Szlovákiában azóta is volt valaha akkora motiváció, mint a játékosoknak ezen a mérkőzésen. Amikor a meccs másnapján bementünk Sedmák úrral az öltözőbe, a játékosok még mindig ott ültek, ünnepeltek. Volt olyan is, aki megkérdezte, nem hoztunk-e semmit a győzelemért, pedig a klubnak semmi anyagi haszna nem volt belőle, ez fájt is akkor nekünk.  Akkoriban azt beszélték, hogy a főtribünre a lebontott kassai VŠA-ból ingyen érkeztek a székek… Ez kitaláció. Annak a régi stadionnak a székei már használhatatlanok voltak, nem kellettek senkinek. Mi rendesen megrendeltük és kifizettük a székeket, csak azért terjedhetett ez el, mert ugyanabban az időben csináltuk. A klub semmilyen anyagi juttatást nem kapott Kassáról, bár a jó kapcsolat megmaradt, és a későbbiekben az átigazolásoknál soha nem gördítettek akadályt az utunkba. A nagyszombatiak nem keresték meg a rimaszombatiakat az ominózus meccs előtt? A Trnava vezetősége semmivel nem keresett meg minket, ami pedig húsz évvel ezelőtt nem volt szokás. Még csak meg sem szólítottak minket. Nem hallottam arról sem, hogy a játékosokkal próbáltak volna egyezkedni. Rendkívül magabiztosak voltak, nagyon jó csapatuk volt, nem kellett volna, hogy gond legyen. Azt gondolom, ezt a mérkőzést leginkább a nagyszombatiak tolták el. Amikor Rezeš barátom azt bizonygatta nekem, hogy higgyek benne, képesek leszünk legyőzni a Trnavát, nem értettem, miért lehet ebben ennyire biztos. Utólag jöttem rá, hogy ha nem az egész Trnava ellen kell játszani, akkor tényleg sikerülhet… Végül nem mindennapi módon sikerült: sokáig 1:1 volt az állás, ami a Taurisnak bentmaradást, a két bajnokesélyesnek pedig egy semleges pályán játszott harmadik meccset jelentett volna.  Akkor már szerintem a kassaiak is erre készültek, mert az ő mérkőzésük már befejeződött. Mi ugyanis mindent megtettünk azért, hogy egy kis csúszással kezdődjön el a meccsünk. Akartuk tudni, mi a helyzet Pozsonyban, ahol a kiesés elleni fő riválisunk, a Dubnica játszott. Ezért megkértem egy füleki fiút, minden meccsünkön ott volt, hogy játssza el, mintha összeesett volna a futópályán. Könnyen ment neki, mert nem volt tiszta… Bejött a mentő, ellátták… A játékvezetőnek mondtuk, nem mehetünk ki addig a pályára, amíg gond van a nézőkkel, és nagy nehezen belement. A hosszabbításban pedig már minden volt, a játékvezető előbb a Trnava javára jelzett tizenegyest, de ezt visszavonta, az ellentámadásból pedig Vrábel lábáról a kapuba pattant a labda. Hihetetlen volt, lehet, hogy ötven évig nem lesz ilyen. HÚSZ ÉVE KAPOTT KI RIMASZOMBATBAN A NAGYSZOMBATI SPARTAK Kezdődött a világraszóló ünneplés… Igen, de összességében ez a meccs nekünk inkább ártott. Szétverődött a csapat. Széthúzások lettek, a fél csapat el is ment. Voltak, akiknek el kellett menniük, mert olyan megnyilvánulásaik voltak a Taurisszal szemben, amit nem viselhettünk el, voltak, akiket az a pénz megbolygatott, voltak mindenféle gyanúsítgatások, mert saját maguk osztották el egymás között a pénzt. A következő szezon első mérkőzése előtt kiadott műsorfüzetben megjelent önnel egy interjú, amelyben így fogalmazott: „Mi voltunk a mérleg nyelve a bajnoki cím és a kiesés kérdésében is. Nyertünk, amivel megörvendeztettük a kassaiakat, és elkeserítettük a nagyszombatiakat. Ebből kifolyólag a klubnak bizonyos anyagi gondjai támadtak, amelyeket nem szeretnék itt kifejteni.” Ezzel mire utalt? Nem szeretnék ebbe belemenni, mert ez a Tauris cég belügye, de a nagyszombatiak mögött banki érdekcsoportok is álltak, ahonnan a Taurisnak is hitelt folyósítottak. Voltak olyan szponzoraink is, akik megharagudtak ránk, meg is gyengült akkor a csapat, mert pont abban az átigazolási időszakban nem voltak az anyagiak biztosítva. Később aztán ismét rendeződött a helyzet, de volt ott egy kiesés. Az, hogy Piszár József végül fél éven belül Kassára igazolt, mennyiben ennek a mérkőzésnek a következménye? Erről akkor nem volt szó. Piszár először Bártfára igazolt, de nem hiszem, hogy az a klub azóta is kifizetett valakiért annyi pénzt, mint akkor érte: tízmillió koronát. Azt sem hiszem, hogy ezt a bártfaiak fizették, de velünk csak ők tárgyaltak. De egy fél év után már Kassán volt, újabb fél szezon után pedig hazahoztuk, az összeg egytizedéért. Ám ezekről a nagyszombatiak elleni meccs idején még szó sem esett. De volt még egy érdekesség: amikor már tudtuk, hogy Szikora befejezi a csapatunknál, megszólítottuk Pecze Károlyt, hogy legyen az edzőnk. Amikor Sedmák úr erre kért, nem is akartam hinni: hát ennek az embernek tönkretettük a karrierjét azzal, hogy nem lettek bajnokok, és a mai napig nem nyert bajnokságot a Trnava… De megszólítottam. Nagyon félve mondtam ki. Ő is így reagált: hogy ezt nem mondhatom komolyan, milyen szóbeszéd lenne ebből, ha ő most Rimaszombatba jönne. Aztán pedig éppen Kassán kötött ki. De hát ilyen a futball!