Svédország ellen győzni szeretnének a magyarok

MártonGréta.Janurik

A magyar női kézilabda-válogatott hétfő este 20.30-tól Svédország ellen játszik az Európa-bajnokság középdöntőjében. Klujber Katrinék kipihenve várhatják a skandinávok elleni találkozót.

A magyar csapat legutóbb csütörtökön játszott az Európa-bajnokságon, míg a svédek szombaton Norvégia ellen léptek pályára. A meccs első félideje hasonlított a még a csoportkörben sorra került norvég–magyaréhoz. Svédország jól kezdett, sokáig vezetett is a címvédő ellen, majd a félidő második felében már a norvég válogatott dominált, és végül döntetlennel vonultak öltözőbe a csapatok. A jelentős különbség a második játékrészben volt, Svédország ugyanis ott is tudott vezetni és egyenrangú ellenfele volt a norvégoknak, akik végül 27:25-re nyertek. A svédeknek ez volt két győzelem után sorozatban a második vereségük. A csoportkör utolsó mérkőzésén a dánoktól kaptak ki. Ott az első félidő pocsékul sikerült a számukra, Dánia 13:5-re vezetett, a szünet után azonban feltámadtak a svédek, és a dánok is visszaestek, így végül csak 25:23-ra kaptak ki.

A csoportkörben Natalie Hagmanék 27:21-re győzték le Szerbiát és 33:22-re azt a Szlovéniát, akivel a magyar csapat a felkészülés során találkozott. Szikora Melindáék egy döntetlen mellett egy kétgólos vereséget könyveltek el a szlovén válogatott ellen, így hétfőn sem ők számítanak a találkozó esélyesének.

A magyarok reménye a dánok ellen mutatott játékban, a norvégok elleni első félidei teljesítményben és a három pihenőnapban rejlik. Győri-Lukács Viktóriáék a szabadnapokon a felkészülés mellett Ljubjanában egy kis városnézéssel és egy bledi kirándulással kapcsolódtak ki.

„Javuló tendenciát mutat a csapat, bízunk benne, hogy a svédek ellen már ez az eredményben is meglátszik majd. Az erősségünk, hogy a jó védekezések mellett gyorsan ráfussunk az ellenfélre, ezt jól bírtuk a dánok ellen is. A meccs végére természetesen elfáradtunk, de közben ennek nem volt nyoma” – nyilatkozta az M4 Sportnak a szombati edzés előtt Debreczeni-Klivinyi Kinga, a válogatott balátlövője.

Magyarország számára fontos, hogy a lehető legelőkelőbb pozícióban zárja a kontinenstornát, még akkor is, ha az előzetesen kitűzött nyolc közé kerülés nem reális. A 2024-es olimpián ugyanis a házigazdák mellett az Eb és a jövő évi világbajnokság győztese biztosan ott lesz. Az olimpiai selejtezőn pedig a vb 2–7. helyezettjei mellett az Eb azon két csapata is ott lesz, aki nem kerül be a világbajnokságon a legjobb hét közé. A Párizs felé vezető úton tehát közel sem tét nélküli a mai mérkőzés.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?