Svéd-magyar - Egervári: alakul az alapcsapat

Budapest |

<p>Egervári Sándor szövetségi kapitány úgy véli, a Svédországban pénteken 2-0-ra elvesztett Európa-bajnoki selejtezőmérkőzésen az első félidőben nyújtott teljesítményre lehet építkezni, egyúttal kezd alakulni az alapcsapat.</p>

"Az első félidőben közelebb álltunk ahhoz, hogy meglepetést okozzunk, és ponttal térjünk haza" - mondta a lefújás után a magyar szakvezető. "El kell ismernünk, hogy a második játékrészben fölénk kerekedtek, és jobban játszottak nálunk a hazaiak. A svédek nagyobb rutinjának volt ugyan jelentősége, de mi is elkövettünk néhány hibát. Nem számítottam rá, hogy fejjel verik meg a védelmünket, hiszen jól fejelő játékosaink vannak".
Egervári azt is kifejtette, egy kis csibészség hiányzott játékosaiból, hogy a döntő pillanatokban kibillentsék a svéd csapatot az egyensúlyából, s ez a riválisban megvolt.
"A vereség nem elfogadható eredmény, ennek ellenére az első félidei teljesítményre építkezhetünk. Voltak reményt keltő elemek a játékunkban, kezd alakulni az alapcsapat, amelyre építhetünk a jövőben" - jelentette ki Egervári a szövetség honlapján.
Koman Vladimir szerint az első félidőben egyenrangú partnerei voltak a skandinávoknak, akkor 100 százalékosan koncentrált mindenki, még ha a helyzeteket nem is sikerült értékesíteni. Ugyanakkor úgy vélte, hogy a második félidőben mind fejben, mind fizikálisan elfáradtak a svédekhez képest, s ez okozta a vereséget.
A szakvezető a keddi, Moldova elleni találkozóról megjegyezte, hogy "néhány friss fiatal bevetésével" jobb eredmény elérésében bízik, egyúttal a Szusza Ferenc Stadionban sorra kerülő találkozón azt várja csapatától, hogy irányítsa a játékot. A finneket hazai pályán 2-0-ra legyőző moldovaiakat Csábi József térképezte fel a helyszínen.
A válogatott hajnal 4-kor ért vissza telki edzőtáborba, ahol ismét csatlakozott a kerethez Varga József, Szalai Ádám és Bogdán Ádám. Laczkó Zsolt fejsérülése nem súlyos, így rá is számíthat Egervári Sándor.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?