Sorozatban harmadszor lehet döntős a címvédő Sevilla

<p>Sorozatban harmadszor juthat be a labdarúgó Európa Liga döntőjébe a címvédő Sevilla, amely a Lvivben 2-2-vel zárult múlt heti első mérkőzés után kedvező helyzetben fogadja a Sahtar Donyecket az elődöntős párharc csütörtöki visszavágóján.</p>

A spanyol együttes mellett szól, hogy eddigi hat ukrán ellenféllel szemben megvívott európai kupameccsén veretlen, négyszer nyert és két döntetlent játszott. Unai Emery tanítványainak ráadásul a Primera Divisiónban és az EL-ben is impozáns a hazai mérlegük ebben a szezonban: a bajnokságban 14 siker, egy döntetlen és három vereség, a második számú kontinentális kupasorozatban pedig két győzelem és egy elveszített találkozó.    Erősíti a Sevilla esélyeit az is, hogy a Sahtar az eddigi 22 spanyol csapat elleni meccséből csupán négyet tudott megnyerni, hatszor döntetlent ért el, s 12 alkalommal kapott ki.    Az EL mostani kiírásában ugyanakkor a donyecki együttes még veretlen (öt győzelem, két döntetlen), ráadásul három összecsapáson idegenben diadalmaskodott. A Sevilla három siker mellett két-két döntetlent és vereséget számlál.    Az Európa Liga történetében a Sevilla az első egyesület, amely sorozatban harmadszor szerepel az elődöntőben, s rekordot jelentően - a jogelőd UEFA Kupát is beleszámítva - már négyszer, 2006-ban, 2007-ben, valamint tavaly és tavalyelőtt hódította el a trófeát.    Az ukrán csapat futballistáira hosszú utazás vár, 3700 kilométert kell megtenniük, mielőtt pályára lépnek a visszavágón, amely egyébként Unai Emery vezetőedzői pályafutásának 100. európai kupamérkőzése lesz.    A másik párharcban a Liverpoolt a múlt héten Spanyolországban 1-0-ra legyőző Villarreal lesz a vendég az Anfield Roadon, ahol parázs csatára van kilátás a két együttes történetének második tétmérkőzésén.    Az angol csapat mérlege meglehetősen kiegyensúlyozott a spanyol ellenfelekkel szemben, 13 győzelem, valamint 10-10 döntetlen és vereség. Érdekesség azonban, hogy ezek közül hazai pályán hat döntetlen és öt vereség mellett csupán négy találkozót tudott eddig megnyerni a Pool. A Villarreal leginkább a döntetlenek elérésében teljesít kiválóan a szigetországi riválisokkal szemben, négy-négy siker és vereség mellett hatszor ért el döntetlent. Angliában egy győzelem, két döntetlen, három vereség a Sárga Tengeralattjárónak becézett spanyol együttes mutatója.    A Liverpool a csoportkör rajtjától kezdve egészen a múlt csütörtöki meccsig veretlen volt, a Villarreal viszont szeptember 17., az első főtáblás találkozója óta - 2-1-es vereség a Rapid Wientől - nem talált legyőzőre az EL mostani kiírásában.    A négy elődöntős csapat közül a Villarreal az egyetlen, amely története során még sem UEFA Kupát, sem Európa Ligát nem tudott nyerni.     A csütörtöki meccsek egyformán 21.05 órakor kezdődnek, Liverpoolban Kassai Viktor lesz a vezetőbíró.    A program:    Európa Liga, elődöntő, visszavágó:Sevilla (spanyol)-Sahtar Donyeck (ukrán) 21.05 (az első meccsen: 2-2)FC Liverpool (angol)-Villarreal (spanyol) 21.05 (0-1)
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?