Somorjai vereség a szakolcai mumus ellen

somorja

A szakolcaiak ellen nem megy a II. labdarúgóligában szereplő somorjai csapatnak, ismét kikaptak (0:1). Sorozatban ez volt a negyedik vereségük bajnoki meccsen az erdőhátiak ellen.

A második ligás mezőny egyik legjobb csapata látogatott a Pomléba, amelynek célja a feljutás a Fortuna Ligába. A veretlen szakolcaiak főleg a szilárd védelmükkel tűnnek ki, hat meccs alatt csak egy gólt kaptak. A hazai csapatba az együttműködés alapján a DAC-tól Vera, Malý és Nebyla érkezett. Nije és a pénteki harmadik dunaszerdahelyi gól szerzője, Sharani sérülés miatt nem tudták vállalni a játékot.

Egy órával a találkozó előtt eleredt az eső, de az óriási zuhé ellenére remek állapotban volt a pomléi pálya, köszönhetően Csölle Roland pályagondok remek munkájának. Lehet, hogy őt kellene leigazolni a pénteken látott garamszentkereszti vagy a pozsonyi Nemzeti Stadionba, és akkor ott is megfelelő lenne a pálya minősége.

Fogadkoztak a somorjaiak, hogy a két hete az újonc Rohožník elleni blama után a Skalica ellen javítanak. Michal Kuruc felállított egy hadrendet, amely alapján jó esélye lett volna az STK-nak a három pont megszerzéséhez, ez azonban már a 12. percben felbomlott. Egy gyors vendégtámadás után Trnovský kapus elütötte Voleskýt és a játékvezető kiállította a somorjai portást. ,,Nem tudom, jogos volt-e a piros lap. Kíváncsi vagyok a videófelvételre. Kiegyenlített létszám mellett is nagyon nehéz játszani a Szakolca ellen, de így még nehezebb lett” – mondta lapunknak a somorjai középpályás Nagy Péter. A kapuba a győri Rába ETO-ból érkezett Gyurákovics Erik állt be, aki számára ez volt az első bajnoki meccs az STK mezében. Bemelegítés nélkül kellett pályára lépnie a 22-éves hálóőr, aki a továbbiakban több remek védést mutatott be.

Az emberhátrányban a hazaiak visszahúzódtak, a vendégek uralták a játékot. Legközelebb a 18. percben jártak a gólhoz, amikor Šebesta a felső lécet találta telibe. 

,,A szünetben Kuruc mester hangsúlyozta, hogy legyünk türelmesek és próbáljuk gyors ellenakcióból meglepni a vendégeket” – árulta el Nagy Péter. 

A fordulás után folytatódott a vendégfölény, amely a 68. percben érett góllá. Egy jobb oldali szöglet után juttatták a labdát a kapuba. ,,Szerencsétlen gól volt, Sebastián Nebyla hátáról került a laszti a gólvonal mögé” – jegyezte meg a hazai csupa szív játékos.

A somorjaiak négyet cseréltek, próbáltak egyenlíteni, de csak nagyon nehezen jutottak el a vendégkapu elé. Ha kecsegtető helyzet bontakozott ki, közbeszóltak a játékvezetők, akik gyakran érthetetlen döntésekkel borzolták a jelenlévők kedélyeit. 

,,Csalódottak vagyunk, hogy hazai pályán ismét vereséget szenvedtünk. Mindenki odatette magát, de sajnos ez nem volt elég a sikerhez. Pénteken Zólyombrézón igyekszünk javítani” – zárta le Nagy Péter.

Duducz Tibor

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?