<p>Az STK klubvezetése nagy figyelmet szentel az utánpótlás-képzésnek is. Ebben az évben is felvételt hirdettek focistatanodájukba, mely a Bél Mátyás nevét viselő szlovák tannyelvű alapiskolában működik.</p>
Somorjai focistatoborzó
„Annak ellenére, hogy óriásplakátokon, napi- és hetilapokban, interneten propagáltuk a focistatoborzót, a vártnál kevesebben érdeklődnek az április 28-án zajló felvételi iránt. Ellátogattam a somorjai és a környébeli iskolákba, a felvételire invitáltam az alapiskolák negyedik osztályos tanulóit. Sajnos, azt tapasztaltam, hogy mozgásszegény világunkban egyre kevesebb gyerek érdeklődik a sport iránt. A szülők ráhatása is nagyban befolyásolja a gyermekek érdeklődési körét” – summázta tapasztalatait a rutinos pedagógus-fociedző František Chudoba. Azok számára, akik valamilyen oknál fogva eddig nem szereztek tudomást a focistatoborzóról, jó hírnek számít, hogy még mindig van lehetőség a felvételin való megmérettetésre. „A tehetségvizsgákon előbb a pszichológus foglalkozik a gyerekekkel, a folytatásban pedig a nebulók a sportpályán bizonyíthatják be, mire képesek a focilabdával, a kosárlabdával. Fiúk és lányok egyaránt” – nyilatkozta a felvételi forgatókönyvéről, a kiválasztás kritériumairól František Chudoba. Az érdeklődők az alábbi felvételünkön látható óriásplakáton feltüntetett címen április 26-ig jelentkezhetnek.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.