Široký: „Elkészül a stadion”

Pozsony |

<p>Vendégszeretetet, a két városba érkező szurkolói tömegek színvonalas kiszolgálását és a stadionok környékén korlátozott forgalmat ígér Pozsony és Kassa főpolgármestere az április 29-től május 15-ig tartó jégkorong-világbajnokság idejére.</p>

Alig három hónappal a rajt előtt már hajrájához érkeztek az előkészületek. Az illetékesek szerint Pozsonyban a tervezett ütemben folyik az Ondrej Nepela Stadion felújítása. „A fővárosi stadion a vb megnyitására száz százalékra elkészül – oszlatta el a kételyeket tegnap Juraj Široký, a szervezőbizottság elnöke. – Most már olyan szakaszukban vannak a munkálatok, hogy ellátunk a befejezésig, és a kitűzött terv szerint haladunk előre. Már az nagy dolog, hogy ide hoztuk a világbajnokságot, amely tán két évtized legnagyobb sporteseménye lesz az országban. Április tizedikétől a vb végéig béreljük a pozsonyi stadiont a várostól. A torna szervezése a mi nyakunkon van, de a két város közreműködése nélkül nem menne.”

Pozsony szeretné megkedveltetni magát a fővárosba tóduló külföldi szurkolókkal. „Vendégszerető városként akarjuk bevinni magunkat az érkezők tudatába. Azzal a szándékkal, hogy máskor is visszatérjenek hozzánk – árulta el elképzeléseit Milan Ftáčnik főpolgármester. – Egyben kellőképpen tájékoztatni is akarjuk az embereket, hogy a lehető legkevesebb meglepetés érje őket. Külön közlekedési rendet vezetünk be a téli stadion környékén, kizárjuk onnan a személygépkocsi-forgalmat, és a városi tömegközlekedési eszközök szállítják majd a szurkolókat a helyszínre. Akinek érvényes belépője lesz, az ingyen utazhat a vb alatt.”

Kassán már áll a Steel Aréna, így ott csak az edzőpályák befejezése folyik. „Városunkban kulturális napok lesznek a vb alatt, ezért a művelődés és a szórakozás is előtérbe kerül – sorolta a kassai sajátosságokat Richard Raši főpolgármester. – A stadion szurkolói ostromával már vannak tapasztalataink, hiszen a Slovan vendégszereplésekor nyolcezren jönnek hokira, a világbajnokságra pedig 6400-nál többen nem érkezhetnek egy-egy mérkőzésre, ezért a személygépkocsi-forgalmat sem fogjuk különösebben korlátozni.”

Érdekes adalékkal szolgált Igor Nemeček, a szervezőbizottság vezérigazgatója: „Sokan érdeklődnek a vb ajándéktárgyai iránt. Sajnos, ezek árusítását és forgalmazását, de még az árakat sem tudjuk befolyásolni, mert egy svájci cégnek van erre kizárólagos joga. Ők viszik az üzletekbe az árut, és állítanak standokat a stadion közelében, nem a szervezők” – árulta el a kulisszatitkot a vb-szervezés egyik vezető alakja.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?