Éberhard/Fél. A pozsonyi IV. liga A-csoportjának féli (Tomášov) listavezetője vasárnap délután az éberhardi pályán diadalmaskodott 3:2 arányban. A párharcot egyébként 600 (!) futballrajongó izgulta végig, a játékvezetői hármas pedig Magyarországról érkezett.
Síppal, dobbal, kereplővel
Éberhard/Fél. A pozsonyi IV. liga A-csoportjának féli (Tomášov) listavezetője vasárnap délután az éberhardi pályán diadalmaskodott 3:2 arányban. A párharcot egyébként 600 (!) futballrajongó izgulta végig, a játékvezetői hármas pedig Magyarországról érkezett. A vendégeket egy dobokkal, dudákkal, kereplőkkel felszerelt, mintegy húszfős csoport buzdította nagy hangerővel. „Mi odahaza és idegenben egyaránt azon fáradozunk, hogy hangszereinkkel nagyobb erőbedobásra serkentsük a mieinket, s igazi focihangulatot teremtsünk a pályákon. A játékhoz szerintem zenebona is dukál. Tizenhét dobbal rendelkezünk. Ezekből Éberhardra tízet vittünk magunkkal, s püföltünk végkimerülésig. De meg is lett az eredménye, hiszen három pontot zsákmányoltunk idegenben” – nyilatkozta lapunknak tegnap a feljutásra pályázó féliek első számú szurkolója, Ásványi György, aki társaival szombaton a bacsfai futballpályán tartott főpróbát. „Mi rendszeresen ott vagyunk a bacsfaiak, csákányiak hazai meccsein is. Őket is felturbózzuk, hálásak is érte. Még kezet is szorítanak velünk” – büszkélkedett a törzs-drukker, aki negyvenhat esztendős kora ellenére tizenévesek vitalitásával szervezi, irányítja zenekarát. „Tavaly 66 pontot szereztünk, mégsem jutottunk a III. ligába. Messze van még ugyan a végállomás, mégis derűlátó vagyok. Jövőre ünnepeljük a féli sportegyesület megalakulásának 75. évfordulóját, az évfordulót egyedül a feljutás tehetné emlékezetessé” – vélekedett kedvencei esélyeiről Ásványi György. (ái)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Korábbi cikkek a témában
2024. 09.16.
Az energiatúltengéstől a világbajnokságig
2024. 09.10.
Szépül az FTC stadion, a lelátón dolgoznak
2024. 08.31.
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.