Simeone: egy kapus is lehet nyerőember

Diego Simeone

Diego Simeone, az Atlético Madrid vezetőedzője szerint a Liverpool elleni labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntő idegenbeli visszavágóján csapatának nyerőembere Jan Oblak volt, így leginkább a szlovén kapusnak volt köszönhető, hogy kettős győzelemmel búcsúztatták a címvédőt.

Az Atlético az 1-0-s hazai győzelmet követően a szerdai visszavágón a rendes játékidőben 0-1-re, majd a hosszabbítás elején már 0-2-re állt, de onnan is volt számára visszaút, és végül 3-2-re fordított. A spanyol együttest 2011 decembere óta irányító 49 éves argentin szakember elmondta: kapus is képes megnyerni egy mérkőzést.

"Lionel Messi lehet nyerőembered, ha ott van a csatársorodban, de a kapusok ugyanúgy képesek megnyerni egy mérkőzést a csapatuknak. Oblak ezt tette most nekünk" - dicsérte a mérkőzés legjobbjának megválasztott 27 éves szlovén válogatott játékost Simeone.

Az európai szövetség (UEFA) statisztikái szerint a 11 védést - közte több bravúrt - bemutató Oblak a BL egyenes kieséses szakaszában pályára lépő kapusok közül három év után először védett legalább tíz alkalommal. Ez legutóbb Manuel Neuernek (Bayern München) sikerült, aki 2017. április 12-én tíz alkalommal védett a Real Madrid ellen 2-1-re elveszített negyeddöntős párharc első, hazai felvonásán.

Jürgen Klopp, a Liverpool vezetőedzője a mérkőzés fordulópontjának tartott első madridi gól miatt kesergett leginkább.

"A kapott gól is része egy futballmérkőzések, nem szabadna ennyire döntő hatással lennie a folytatásra, de abban a pillanatban mégis minden megváltozott" - utalt Marcos Llorente első, 97. percben szerzett találatára, amelyet a sérült Alisson Beckert helyettesítő hazai kapus, Adrián hibája előzött meg.

A Liverpool 2014 októbere után kapott ki ismét hazai környezetben európai kupamérkőzésen, egy olyan csapattól, amely a bajnokságában a hatodik helyen áll, a szezonban 27 bajnoki mérkőzéséből csak 11-et tudott megnyerni.

A rendkívül csalódott Klopp elmondta: elfogadják a vereséget és a búcsút, de ettől még nagyon rosszul érzik magukat. A német szakember a továbbjutó spanyol riválist úgy dicsérte, hogy közben kritizálta is.

"Nem értem, hogy azokkal a képességekkel, amelyekkel rendelkeznek, miért ilyen futballt játszanak. Képesek kiváló játékra, de ők mégis inkább mélyen védekeznek, és kizárólag a kontrákra építik a támadójátékukat" - nyilatkozta Klopp.

A BL-ben 13 év után fordult elő újra, hogy az előző idény két döntőse közül egyik sem jutott a negyeddöntőbe. Akkor a címvédő Barcelonát a Liverpool, míg döntős ellenfelét, az Arsenalt a PSV Eindhoven búcsúztatta a nyolcaddöntőben.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?