Sérült kulcsemberek

Nem csak a franciáktól elszenvedett 26:23-as vereség miatt bánkódhattak a magyar férfi kézilabda-válogatott tagjai, illetve elöljárói, Harsányi Gergely ugyanis orrtörést, Lendvay Péter pedig bokaszalag-húzódást szenvedett a mérkőzésen.

Nem csak a franciáktól elszenvedett 26:23-as vereség miatt bánkódhattak a magyar férfi kézilabda-válogatott tagjai, illetve elöljárói, Harsányi Gergely ugyanis orrtörést, Lendvay Péter pedig bokaszalag-húzódást szenvedett a mérkőzésen.

Harsányi egy ütközés következtében törte el az orrát, így az Európa-bajnok németek elleni mai mérkőzést biztosan kihagyja. Gondot jelent Skaliczki László szövetségi kapitány számára, hogy az ötkarikás keretben csupán egyetlen jobbszélső van. Talán Mocsai Tamás helyettesíti majd a sérültet.

Vanyus Attila, a Magyar Kézilabda Szövetség elnöke elmondta: Harsányi minden bizonnyal csak akkor játszik a továbbiakban az olimpián, ha sikerül számára speciális arcvédőt szerezni, és annak használatát engedélyezik.

Lendvay bokaszalagja szerencsére nem szakadt el, s a húzódással valószínűleg vállalni tudja a szereplést a mai találkozón. (mti)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?