Sergio Ramos szerint nagy lökést jelent a Barca elleni két győzelem

Madrid/Budapest |

<div>A szombati El Clásicón győztes gólt szerző Sergio Ramos szerint, a Real Madrid &nbsp;teljesítményének nagy lökést adhat a Manchester United elleni keddi Bajnokok Ligája nyolcaddöntő visszavágóján, hogy négy nap alatt kétszer is - kedden a Király Kupa elődöntőjében - legyőzték az örök rivális FC Barcelonát.</div><div>&nbsp;</div>

"Büszkék vagyunk a munkára, amit elvégeztünk. Különösen örülünk annak, hogy ezen az összecsapáson olyan játékosok is lehetőséget kaptak, akik az elmúlt időszakban kevesebbet voltak pályán" - nyilatkozta a világ- és Európa-bajnok védő a klub hivatalos honlapjának.    
"A két klasszikus után úgy utazunk Manchesterbe, hogy hiszünk a győzelemben, persze tiszteljük az ellenfelünket, kiváló csapatról van szó" - tette hozzá Ramos, aki a madridiak egyik legjobbja volt a 2-1-re megnyert szombati derbin.  
 José Mourinho együttese kedden a Manchester United vendégeként lép pályára a BL nyolcaddöntőjének visszavágóján, az első mérkőzésen Madridban 1-1-es döntetlen született.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?