Sencseni tenisztorna - Babos Tímea kikapott a negyeddöntőben

Babos Tímea
Sencsen |

Babos Tímea vereséget szenvedett a negyeddöntőben a 750 ezer dollár (194 millió forint) összdíjazású, sencseni keménypályás női tenisztornán.

A világranglistán 55. helyezett, a kínai viadalon nyolcadik kiemelt magyar játékos két szettben, közel kétórás küzdelemben maradt alul a nemzetközi rangsorban 43., a tornán negyedikként rangsorolt román Irina-Camelia Beguval szemben.

Mindkét játszmában 5:5-ig eljutott a két teniszező, s mindkétszer Begu volt pontosabb a végén. A babostimea.hu oldal beszámolója szerint a nyitószett végjátékában a román játékos bréklabdáról nyerte adogatását, majd fogadóként csak egy labdamenetet veszített. A másodikban Babos közel állt az egyenlítéshez, de 5:4 után nem tudta kiszerválni a szettet, 15-40-ről még egyenlített, de Begu végül brékelt. Ettől pedig lendületbe jött, 5:5 után 0-ra hozta adogatását, majd 30-ra elvette ellenfeléét.

"Azt gondolom, hogy ez egy jó mérkőzés volt. Megvoltak a lehetőségeim, de Begu jó játékos, végül ő kerekedett felül" - értékelt honlapján Babos, hozzátéve: látják az edzőjével, hogy milyen területeken kell tovább dolgozni, és azt is, hogy mi az, ami már rendben van.

"Erre az évre az a legfőbb célom, hogy minden meccsen küzdjek és akarjak, élvezzem a játékot. Ez ma is így volt! Többször is hátrányból küzdöttem vissza magamat. Mindenkinél vannak és lesznek érzelmek a pályán, a lényeg, hogy ki, miként kontrollálja ezeket. Nekem ez elég jól sikerült ezen a héten, így boldog lehetek. Pozitív hetet zártam" - nyilatkozott a magyar játékos, aki a jövő héten a hobarti WTA-tornán lép pályára. 
        
    Eredmény (a torna honlapjáról):
    negyeddöntő:
    -------------
Irina-Camelia Begu (román, 4.)-Babos Tímea (8.) 7:5, 7:5

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?