Sebastian Vettel győzött Indiában

Újdelhi |

<p>Sebastian Vettel, a Red Bull-lal versenyző, s vb-címét már korábban megvédő német pilóta nyerte a vasárnapi Forma-1-es Indiai Nagydíjat.</p>

Vettel mögött a brit Jenson Button (McLaren) lett a második és a spanyol Fernando Alonso (Ferrari) a harmadik.

A 24 éves német autóversenyző, aki rajt-cél győzelmet aratott a Buddh-pályán, idei 11. futamgyőzelmét szerezte meg. A Red Bull-istálló a legutóbbi, dél-koreai GP-n védte meg vb-címét.

Vettel négy futammal a zárás előtt, a japán GP-n biztosította be sorozatban második vb-elsőségét, s ezzel minden idők legfiatalabb kétszeres világbajnoka lett.

Különösebb gond nélkül zajlott le a start: Vettel megőrizte vezető pozícióját, Button viszont megelőzte Alonsót, valamint Webbert és felzárkózott a második helyre a világbajnok mögé. A brazil Felipe Massa (Ferrari) volt az ötödik és a brit Lewis Hamilton (McLaren) a hatodik az első kör végén.

A tizedik körben változatlan volt a helyzet az élbolyban, Vettel már több mint öt mp-cel vezetett Button előtt. Hamilton mögött a német Nico Rosberg (Mercedes) volt a hetedik és csapattársa, a szintén német hétszeres világbajnok Michael Schumacher a nyolcadik.

A 17. körben megkezdődtek a kerékcserék, Webber, Alonso, Massa és Button is a boxutcában járt, Vettel a huszadik körben cserélt kereket és az első helyre tért vissza.

A 24. körben Massa és Hamilton egymásba rohant, de mindketten folytatták a viadalt; a versenybírók végül a brazilt találták vétkesnek és áthajtásos büntetést kapott.

Féltávnál változatlan volt a helyzet az élen, Vettel előnye 3.5 mp volt Button és 10.4 Webber előtt.

Massa a 35. körben - csakúgy mint az időmérőn - rászaladt a rázókőre, a felfüggesztés eltört, a brazil kiszállt a versenyből.

A 38. körben Webber másodszor is kereket cserélt, Alonso a negyvenedikben és sikerült az ausztrál elé kerülnie. Vettel és Button a 47. körben volt a boxutcában és maradtak az első és a második helyen, mögöttük pedig Alonso és Webber következett.

A hajrában már nem változott a helyzet az élen, Webber ugyan kísérletet tett arra, hogy befogja a spanyolt, de nem sikerült az előzés.

A Forma-1-es Indiai Nagydíj eredményei és a pontversenyek állása a vasárnapi futam után:

Indiai Nagydíj (60 kör/307,249 km):

1. Sebastian Vettel (német, Red Bull) 1:30:35.002 ó (átlag: 204,157 km/ó)
2. Jenson Button (brit, McLaren) 8.433 mp hátrány
3. Fernando Alonso (spanyol, Ferrari) 24.301 mp h.
4. Mark Webber (ausztrál, Red Bull) 25.529; mp h.
5. Michael Schumacher (német, Mercedes) 1:05.421 p h.
6. Nico Rosberg (német, Mercedes) 1:06.857 p h.
7. Lewis Hamilton (brit, McLaren) 1:24.183 p h.
8. Jaime Alguersuari (spanyol, Toro Rosso) 1 kör hátrány
9. Adrian Sutil (német, Force India) 1 kör h.
10. Sergio Perez (mexikói, Sauber) 1 kör h.
11. Vitalij Petrov (orosz, Renault) 1 kör h.
12. Bruno Senna (brazil, Renault) 1 kör h.
13. Paul di Resta (brit, Force India) 1 kör h.
14. Heikki Kovalainen (finn, Lotus) 2 kör h.
15. Rubens Barrichello (brazil, Williams) 2 kör h.
16. Jérome d,Ambrosio (belga, Virgin) 3 kör h.
17. Narain Karthikeyan (indiai, Hispania) 3 kör h.
18. Daniel Ricciardo (ausztrál, Hispania) 3 kör h. 

leggyorsabb kör: Vettel 1:27,249 p
1. rajtkocka: Vettel

A pontversenyek állása a 17. futam után (még kettő van hátra):
pilóták:

1. Sebastian Vettel       374 pont - már világbajnok
2. Jenson Button          240
3. Fernando Alonso        227
4. Mark Webber            221
5. Lewis Hamilton         202
6. Felipe Massa (brazil, Ferrari) 98
7. Nico Rosberg            75
8. Michael Schumacher      70
9. Vitalij Petrov           36
10. Nick Heidfeld (német, Renault) 34


csapatok:

1. Red Bull               595 - már világbajnok
2. McLaren Mercedes       442
3. Ferrari                325
4. Mercedes               145
5. Renault                 72
6. Force India             51
7. Sauber                  41
8. Toro Rosso              41
9. Williams                 5
Következik: Abu-Dzabi Nagydíj, november 13.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?