Schumacher jól van

Mick Schumacher

Jól érzi magát Mick Schumacher, a Haas német pilótája, aki a Forma-1-es Szaúdi Nagydíj szombati időmérő edzésén szenvedett ijesztő balesetet, ami miatt nem indul a vasárnapi (mai) futamon.

A 23 éves versenyző az időmérő második szakaszának közepén - a Sky televíziós csatorna számításai szerint - 270 kilométer/órás sebességgel a falnak csapódott, ami után a pálya kórházába szállították, de nagyjából 40 perc múlva kiderült, hogy nincs súlyos sérülése.

Vasárnap már a paddockban nyilatkozott újságíróknak, s elmondta, hogy semmilyen utóhatását nem érzi az ütközésnek.

"Teljesen fitt vagyok. Ez bizonyítja, hogy milyen biztonságosak manapság az autók" - jegyezte meg a legendás, hétszeres világbajnok Michael Schumacher fia.

A fiatal tehetség arról is beszélt, hogy fizikálisan nem lett volna akadálya a dzsiddai versenyzésének, ám a csapatnak nincs elegendő pótalkatrésze ahhoz, hogy teljesen összetört autóját megjavítsa. A Haasnak a károk minimalizálása volt most a legfőbb célja annak érdekében, hogy a következő, Ausztrál Nagydíjon versenyképes gépet vezethessen majd - tette hozzá.

Az 50 körös Szaúdi Nagydíj magyar idő szerint 19 órakor kezdődik.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?