Sagan nem fog megváltozni

<p>Elgondolkodott rajta, hogy visszafogja magát, de aztán rájött, jobb, ha önmaga marad &ndash; mondta Peter Sagan, a Cannondale ProCycling szlovák kerékpárosa tegnapi sajtótájékoztatóján. Szombaton a pozsonyi rajongók is találkozhatnak a tavalyi Tour de France zöld trikósával, a Ligetben bárki csatlakozhat hozzá egy kis közös biciklizésre. A 26 éves kerekes addig is készségesen válaszolgatott a sajtó kérdéseire.</p>

 

Hogyan értékeli a szezon első harmadát?Minden a tervek szerint alakult, amit elterveztünk, azt meg is valósítottuk. Jó eredményeket értem el. A tavaszi klasszikusok közül megnyerte a Gent–Wevelgem versenyt, a Milánó–San Remo viadalon, illetve a flandriai körversenyen azonban csak második lett. Korábban pedig úgy nyilatkozott, éppen ezeket szeretné megnyerni. Nem csalódott?Elégedett vagyok az eredményeimmel. A Milánó–San Remón kicsit alábecsültem a helyzetet, és elrontottam a befutót. Hibáztam, és aki hibázik, nem nyerhet. Kicsit csalódott voltam, de tudtam, hogy egy hiba után nem lehet győzni. A flandriai körversenyen pedig számomra a második hely is győzelemmel ért fel. Éreztem, hogy aznap nem tudtam volna tartani a tempót a svájci Cancellarával, ezért a második helynek is örültem. Az idény első négy hónapjából mire emlékszik a legszívesebben?Hát, a legnagyobb hűhó akörül volt, amikor a flandriai körversenyen a dobogó második fokán állva megfogtam az egyik hoszteszlány fenekét. De persze nagyon örülök annak, hogy megnyertem legalább egy tavaszi klasszikust. Egyébként hogyan jött az ötlet, hogy a flandriai körverseny eredményhirdetésén megfogja annak a lánynak a fenekét? Valaki provokálta?Egy haverom a dobogó alatt állt, s vele kommunikáltam az eredményhirdetés közben, de nem akarom rákenni a dolgot, mert az nem mentség számomra. A csapattársak hogyan reagáltak a tettére?Nem beszéltem velük, mert rögtön a verseny után hazajöttem néhány napra Szlovákiába. Csak a csapat sajtófőnökével érintkeztem, próbáltunk kitalálni valami megoldást a helyzetre. Szerintem sikerült, bocsánatot kértem Majától, aki el is fogadta ezt. A családtagok, barátok hogyan viszonyultak az egész helyzethez?Szerintem Szlovákiában mindenki megértette, hogy senkit nem akartam megalázni vagy zaklatni, az egész egy vicc volt. A barátaim nevettek is rajta, a kritika főleg külföldről jött. Nem gondolt arra, hogy ezek után jobb lesz, ha visszafogja magát?Megfordult a fejemben, hogy meghúzom magam egy sarokban, de aztán rájöttem, jobb, ha az ember önmaga marad. Nem fogok megváltozni. Amikor koncentrálnom kell, akkor nem a szórakozáson jár az eszem, de a célban az ember felszabadul, és szeret bolondozni. Az egyik szponzorától kapott ajándékba egy autót. Mivel tesz meg több kilométert, autóval vagy biciklivel?Évente olyan 25–30 ezer kilométert autózom, nagyjából ugyanennyit is biciklizek. A kettő kiegyenlíti egymást. És a biciklije árán lehetne már autót venni?Hát egy jó autó drágább, nem?! A versenyeken használt biciklim nagyjából 8-9 ezer euróba kerül. A tavalyi Tour de France előtt kötött egy fogadást a csapatigazgatóval, hogy ha megnyeri a zöld trikót, akkor megkapja az igazgató Porschéját. Mi van most azzal az autóval?Ki van állítva, mint a többi díjam. Számomra az nem egy mindennapi használatra szánt autó, hanem inkább egy győzelmi trófea. Arra emlékeztet, hogy 2012-ben enyém lett a Touron a zöld trikó, s én lettem az első szlovák, akinek ez sikerült. Idén is lesz hasonló „motivációs fogadás” a Tour előtt?Engem a Touron nem ez a fogadás motivált. Verseny közben eszembe sem jutott. Tehát most sincs szükségem extra motivációra, elégséges ösztönzés számomra, hogy meg akarom védeni a zöld trikót. Ez szerintem még nehezebb lesz, mint első alkalommal megszerezni. Milyen program vár még önre az év legrangosabb versenyéig?Majdnem ugyanolyan, mint tavaly. Előbb a kaliforniai, majd a svájci körverseny vár rám, utána jön a Tour. Tavaly Kaliforniában öt, Svájcban négy, a Touron pedig három szakaszt nyert meg. Idén megfordul a sorrend, s a Touron fog öt etapot megnyerni?Szép lenne, de számomra a zöld trikó megvédése, nem pedig a szakaszsikerek száma a mérvadó. Az viszont biztos, hogy Kaliforniában nem fogok olyan erősen bekezdeni, hogy a Tourra legyek a legjobb formámban. A Touron hogyan tudja hasznosítani tavalyi tapasztalatait?Sok múlik a formaidőzítésen, de aztán minden úgyis azon dől el, hogy adott napon hogyan érzi magát az ember. Van, hogy úgy ébredek, hogy kínlódás beérni a célba, máskor könnyen visz a lábam.  A Tour huszonegy nap tömény stressz, amivel nem könnyű megbirkózni. Talán most már azért könnyebb lesz, hogy tudom, mi vár rám.Addig még lesz alkalma lazítani?Most két hétig otthon leszek, pihenek, kikapcsolódok. Egyáltalán nem is ül biciklire?Azt nem tehetném meg. De nem lesznek semmilyen speciális tréningjeim, csak napi 1-2 órát tekerek majd a szinten tartás végett. Szombaton a Ligetben a szurkolóival együtt indul egy 13 kilométeres biciklitúrára. Az érdeklődők délután kettőkor az Auparknál regisztrálhatnak, a táv teljesítése után pedig autogramot is szerezhetnek öntől.Van sok szlovákiai rajongó, akik nem jutnak el a versenyekre, nekik is meg akarjuk adni a lehetőséget, hogy találkozhassanak velem. Így köszönjük meg a támogatásukat. Remélem, szombaton is sokan lesznek – és természetesen most is nyerni akarok! 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?