Budapest. Az FTC–Sopron mérkőzés döcögősen indult, a hazaiak az agilisan játszó Rósa megoldása után szereztek vezetést, a befejező a cseh Vagner volt. Röviddel Bajevszki 17 méteres lövése után talált utat a labda Molnár kapujába.
Rossz napja volt a bírónak
Budapest. Az FTC–Sopron mérkőzés döcögősen indult, a hazaiak az agilisan játszó Rósa megoldása után szereztek vezetést, a befejező a cseh Vagner volt. Röviddel Bajevszki 17 méteres lövése után talált utat a labda Molnár kapujába. A fordulás után előbb Bárányos lőtt fölé egy szabadrúgást, majd 38 méterről az exligeti Debnár próbálkozott sikerrel, Szűcs bizonytalankodása után szépített a Matáv. Földvári rövid időn belül két sárgát is kapott, a Sopron emberhátrányba került. Nem kellett sokat várni az újabb gólra, Szűcs tizenegyes góljával eldőlt a mérkőzés.
EDZŐI VÉLEMÉNYEK – László Csaba (FTC): „Nehéz mérkőzés van a hátunk mögött, melyre főleg mentálisan kellett felkészülni. Az első húsz percben nem is ment a játék, de túltettük magunkat a fáradtságon.”
Dajka László (Sopron): „Nem szégyen az Üllői úton vereséget szenvedni, de érzésem szerint nem volt benne a találkozóban a 4:1. Az első félidőben kifejezetten szervezetten játszottunk, helyzeteink is voltak. Makai játékvezetőnek ma rossz napja volt, már nem először.”
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.