Rossi: „Kell egy jó középpályás és egy jó csatár”

Marco Rossi

Két új szerzeménnyel, az Aranyosmarótról érkezett Timotej Záhumenskývel és az elefántcsontparti Souleymane Konéval, valamint három próbajátékossal kezdte meg a felkészülést a Fortuna Liga tavaszi idényére a DAC futballcsapata.

 

A sárga-kékek a csapat főhadiszállásán, a Bonbon Hotelben találkoztak, innen indultak egy közös reggeli és rövid üdvözlés után a MOL Akadémia egyik pályáján tartott első edzésre.

Öthetes felkészülés

„Elég volt a pihenőből, alig várom már az edzéseket. Rövid, mindössze öthetes lesz a felkészülés. Mindent megteszünk azért, hogy tavasszal is örömet szerezzünk a szurkolóinknak. Az a legfontosabb, hogy ott legyünk az első hatban, aztán a felsőházi csatározások során szeretnénk kiharcolni a nemzetközi kupaszereplést. Erre a bajnokság mellett a Szlovák Kupában is van esélyünk” – mondta lapunknak Erik Pačinda, aki nyolc találattal a DAC legjobb góllövője volt az őszi szezonban.

„Bízom benne, hogy sikeres tavaszi idény vár ránk, de ehhez keményen kell dolgoznunk. Egyetlen futballista sem szereti a téli alapozást, ám enélkül nem jönnek az eredmények. Alapvető célunk, hogy ott legyünk a felsőházban, aztán szeretnénk dobogós helyen zárni” – szögezte le az Új Szónak a hátvéd Ľubomír Šatka.

A védelem rendben van

A bajnokság alapszakaszából még három forduló van hátra, de Marco Rossi, a 4. helyen álló dunaszerdahelyiek vezetőedzője azt reméli, csapata már az első tavaszi forduló után bebiztosíthatja helyét a legjobb hat között. „Ha nyerünk Senicán, jó esélyünk lesz erre, mert a 6. és 7. helyen álló trencséniek és nyitraiak egymás ellen játszanak” – mondta Rossi, aki számít még erősítésekre a felkészülés alatt. „A védelmünk már rendben van, érkezett Záhumenský és Koné, így akkor sem kellene szorult helyzetbe kerülnünk, ha valaki megsérül vagy eltiltják. Szerencsénk volt ősszel, hogy gyakorlatilag ugyanaz a védőnégyes játszhatott minden meccsen, mert csak öt védőnk volt összesen. Ám a klub is tisztában van vele, hogy ha a felsőházban eredményesek akarunk lenni, akkor milyen posztokon kell elsősorban erősítenünk” – nyilatkozta az olasz szakvezető.

Érdekes

Kik vettek részt az első edzésen

Macej, Száraz, Nomm–Huk, Koštrna, Zsivkovics, Davis, Šatka, Blackman, Bajic, Záhumenský, Malý, Koné, Ljubicic, Pačinda, Vida, Kalmár, Simon Pambou, Dokonkos, Čmelík, Aluku, Mervó, Almási, Mészáros, Divkovic, Malec, Mensah.

Hiányzott: Špiriak (az U20-as válogatottal külföldön tartózkodik), Kontár, Slávik, Kwin (mindhárman sérültek).

Érkezett: Timotej Záhumenský (Zlaté Moravce), Souleymane Koné (Djurgarden).

Próbajátékon van: Karl-Romen Nomm (JK Viljandi), Samuel Attah Mensah (Wa All Stars), Matúš Malý (DAC Akadémia).

Távozott: Ashiru (lejárt a kölcsönjátéka), Ľupták (lejárt a szerződése).

 

Csak jó játékosokat!

A keretből egyelőre ketten távoztak, a nigériai Ashirunak lejárt a kölcsönjátéka, visszatért Brünnbe, Branislav Ľupták pedig nem hosszabbította meg a szerződését.

„Ha versenyképesek akarunk lenni a zsolnaiak, a nagyszombatiak, a Slovan vagy a Trenčín ellen, akkor minden posztra kellenek alternatívák. Szükségünk van középpályásokra, egy igazolás is elég, csakhogy annak tényleg jó középpályásnak kell lennie, klasszikus tízesnek. Ugyanez igaz a csatárokra is, egy olyan csatár kellene, aki a hátralévő mérkőzéseinken legalább hét gólt tud lőni. Egyelőre csak Pačinca lövi a gólokat, és ez nem elég. De a legfontosabb, hogy csak minőségi játékosokat szerződtessünk, ezt a klub is tudja. Ahhoz, hogy az első hatban is versenyképesek legyünk, ez elengedhetetlen. Ha nem lesznek ilyen igazolások, akkor csak azt a célt tudjuk elérni, amit a klub a szezon elején kitűzött, vagyis az első hatba kerülést” – hangsúlyozta Rossi.

Bal vagy jobb?

„Nagyon megörültem a felkérésnek, a leginkább azt várom, hogy a fantasztikus dunaszerdahelyi közönség előtt játszhassak” – mondta lapunknak Timotej Záhumenský, aki az aranyosmaróti ViOntól érkezett a DAC-hoz. Bár balhátvéd az eredeti posztja, univerzális játékosnak számít, aki mindkét oldalon, a középpályán és a hátvédsorban is bevethető. Mivel a sárga-kékeknél Eric Davis a balhátvéd posztján hétről hétre jó teljesítményt nyújt, a 22 éves játékos vélhetően máshol kap helyet. „A bal oldalon érzem magam a legjobban, de már kezdek megbarátkozni a jobb oldallal is” – árulta el Záhumenský.

BŐD TITANILLA, SZABÓ ZOLTÁN

 

 

Érdekes

A DAC felkészülési meccsei

2018. január 17.: DAC–Inter Bratislava

2018. január 20., 14.00: DAC–Sigma Olomouc

2018. január 24.: Gyirmót–DAC

2018. január 26–február 7.: törökországi edzőtáborozás

2018. január 29.: az ellenfél még kérdéses

2018. január 31.: DAC–Zeljeznicar Sarajevo

2018. február 3.: DAC–Zbrojovka Brno

2018. február 6.: DAC–Vojvodina Novi Sad

2018. február 10.: DAC–Zalaegerszegi TE

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?