Röplabdatorna Királyhelmecen

röplabda

Nagyszabású nemzetközi röplabdatorna színhelye lesz szombaton a királyhelmeci Buzánszky Jenő Sportaréna.

A helyi Iris Volleyball Team szervezésében 7. alkalommal sorra kerülő rendezvényen 10 csapat küzd meg egymással. Magyarországról a nagykállói NARE, Ukrajnából a beregszásziak alakulata, Kassáról a Vodári és az FC Pivo gárdája, a Bodrogközből Tiszacsernyő, a hazaiak részéről a Régi csibészek (két csapat) és az Iris Volleyball Team (3). 

A Vaszily Pál–Bacskai Zoltán kettős által vezetett IVT részéről az előbbi nyilatkozott lapunknak: „Elsődleges célunk természetesen a királyhelmeciek jó szereplése és emellett a nagykállóiak sikersorozatának a megtörése. Ők ugyanis az előző két kiírás győztesei, s ezzel összességében már a negyedik tornagyőzelmüket érték el. Amennyiben most is győztesként kerülnének ki, akkor végérvényesen a vitrinjükbe kerül a serleg. Remélem, a végső győztes valamelyik csapatunk lesz majd. Mindenesetre kiélezett párharcokra számítok és egyben olyan összecsapásokra, amelyek a közönség tetszését is elnyerik.

A torna 9 órakor rajtol el.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?