Rio – Karakas és Ungvári is a vigaszágon

Rio de Janeiro |

<div>Az 57 kg-os cselgáncsozó Karakas Hedvig kikapott harmadik mérkőzésén, Ungvári Miklós szintén. Ezzel a vigaszágra kerültek, a legjobb esetben még bronzérmet szerezhetnek.</div>

A 2012-es londoni játékokon ötödik dzsúdós a türkmén Rusana Nurjavova és a kanadai Catherine Beauchemin-Pinard után a hazai közönség előtt szereplő, világbajnok Rafaela Silvával szállt szembe, akit eddig egyszer legyőzött, háromszor viszont kikapott tőle. Ötödik összecsapásukon a brazil vazaarival nyert.A 26 éves, világbajnoki harmadik Karakas a vigaszágon a tajvani Lien Csen-linggel találkozik, ma este fél kilenckor. A 73 kilogrammos Ungvári Miklós szintén negyeddöntős mérkőzésén, ezzel ő is a vigaszágra került. A 2012-es londoni játékokon ezüstérmes ceglédi dzsúdós a portugál Nuno Saraiva és a holland Dex Elmont után az idén Európa-bajnok azeri Rustam Orujovval találkozott, akit eddig egyszer megvert, kétszer viszont kikapott tőle. A negyedik meccset is az azeri nyerte, méghozzá vazaarival. A 35 éves magyarra a bronzéremig tartó vigaszágon fél kilenc után elsőként az amerikai Nicholas Delpopolo vár, akit legyőzött eddigi egyetlen mérkőzésükön. 

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?