Rio 2016 - Megérkezett a legnagyobb magyar küldöttség

<p>Magyar idő szerint vasárnap hajnalban megérkezett Rióba, a XXXI. nyári olimpia helyszínére az a 83 sportolóból álló magyar csapatrész, mely szombat délben indult el a Liszt Ferenc repülőtérről a történelminek számító - mert a Budapest-Rio útvonalon első ízben közlekedő - charterjárattal.</p>

A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) honlapjának beszámolója szerint ezúttal két-két ökölvívó, szörföző és vívó, három-három asztaliteniszező, evezős és vitorlázó, nyolc sportlövő, továbbá a két, egyformán 13 fős vízilabdacsapat és 33 úszó, köztük a címvédésre készülő Gyurta Dániel és a másik kiemelkedő klasszis, Cseh László kelt útra. A teniszező Babos Tímea a budapesti légikikötőben csatlakozott társaihoz. Előttük az olimpiai faluba már korábban megérkezett Hosszú Katinka és Verrasztó Dávid úszó, valamint Kovács Zsófia és Hidvégi Vid tornász. A vízilabdázók nem sokáig élvezhették Rio vendégszeretetét, mivel alighogy lepakoltak az olimpiai faluban, voltaképpen szinte azonnal indultak is vissza a reptérre, ahonnan Sao Paulo felé vették az irányt. Innen a két csapat autóbusszal indult Bauruba, ahol a felkészülés "finomhangolási" munkáját végzik el. Rióba röviddel első mérkőzésük előtt térnek majd vissza.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?