Remek mérkőzés és hét gól Sárosfán

Grünfeld

A dunaszerdahelyi területi labdarúgó-bajnokság VIII. ligájában a sárosfaiak a csallóköznádasdiakat fogadták. A vendégek jobbszélsője mesterhármast szerzett, így nagy szerepe volt abban, hogy a mérkőzés végén 2:5 álljon az eredményjelzőn, és csapata megszerezze a három pontot.

A hazaiak meglehetősen tartalékos összeállításban kezdték a mérkőzést a sok sérült és eltiltott játékos miatt. Már az első percektől érezhető volt, hogy így nagyon nehéz dolguk lesz a szervezetten játszó és hosszú kispaddal rendelkező vendégekkel szemben. És hogy a hazaiaknak még nehezebb dolguk legyen, a vendégek 28 esztendős szélsője, Grünfeld Nicolas ezen a napon a góllövő cipőjét hozta magával, és egymaga három góllal terhelte meg a hazaiak hálóját, ráadásul az egész meccs folyamán állandó veszélyt jelentett az ellenfél kapujára.

Már a 7. percben megszületett az első találat: egy jó ütemű kiugratás végén a vendégek csatára, Posvanc Iván remek cselt mutatott be a 16-oson belül, majd higgadtan lőtt az üres kapuba (0:1). Öt perccel később ismét rezzent a hazaiak hálója, gyorskontra végén Grünfeld duplázta meg az előnyt (0:2). A mérkőzés ezen periódusában sokkal jobban és ötletesebben játszottak a vendégek, nem álltak le a kétgólos előny birtokában sem, továbbra is veszélyes kontrákat vezettek, ami csakhamar egy újabb gólt eredményezett. A 35. percben egy jobboldali beadást követően Posvanc megszerezte saját maga második, csapata harmadik gólját (0:3). Ezt követően született még egy lesgól is (ami nem biztos, hogy les volt), de a csallóköznádasdiak így is megnyugtató előnnyel vonulhattak az öltözőbe.

A második játékrészre egy teljesen más felfogású hazai csapat futott ki a gyepre. Agresszívabbak voltak, főleg a középpályán, ami három perc elteltével góllá is érett, egy szép támadás végén egy lapos lövésük utat talált a jobb alsó sarokba (1:3). Aztán az 58. percben elúszni látszott minden, hiszen a hazaiak egyik játékosát sportszerűtlen viselkedése miatt kiállította a bíró. Ennek ellenére emberhátrányban is tovább támadtak a hazaiak, és két perccel a kiállítás után egy bombagóllal felzárkóztak (2:3). Újabb öt perc elteltével csak a vendégkapus hatalmas védésének volt köszönhető, hogy nem sikerült egyenlíteni. De ahogy telt az idő, az emberhátrány kezdett megmutatkozni, és elérkeztek Grünfeld percei. Előbb egy kiugratás után a kapust is kicselezve lőtt gólt (2:4), majd nem sokkal később ismét megismételte ezt a mozdulatsort, kialakítva a végeredményt (2:5).

Mindkét csapatot dicséret illeti. A hazaiakat azért, mert tartalékosan is küzdöttek (és a meccs egy szakaszában jobbak is voltak ellenfelüknél), a vendégeket pedig a kreatív támadófocijukért.

A mérkőzésen mesterhármast szerző Grünfeld Nicolas, aki 28 éves kora ellenére megfordult már a pozsonyi Interben, Somorján és Dióspatonyban is, elmondta: „Nagyon jó kollektíva a miénk, mindenünk a foci. A csapat működéséhez minden körülmény adott, nekünk csak a játékkal kell törődnünk. Sajnos én Ausztriában dolgozom, ezért csak a mérkőzésekre tudok hazajárni, de úgy látszik, a korábban megszerzett tapasztalataim még mindig elegendőek, hogy jó teljesítményt tudjak nyújtani. Célunk, hogy bekerüljünk a rájátszásba, és ezért mindent meg is fogunk tenni.”

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?