Rekordrészvétel – Lukács-ismétléssel

Gúta. Huszonöt amatőr és ötven igazolt játékos indult a 8.

Gúta. Huszonöt amatőr és ötven igazolt játékos indult a 8. húsvéti asztalitenisz-versenyen a városi sportcsarnokban.

„A hetvenöt nevezés rekordrészvétel, mert korábban még soha nem tiszteltek meg bennünket ilyen sokan – pillantott vissza egyre nagyobb népszerűségnek örvendő tornájukra Balogh Árpád főszervező, aki elárulta, hogy összesen 208 mérkőzést játszottak a három kategóriában. – Maratoni küzdelmek voltak, hiszen a döntők csak este negyed tízkor kezdődtek. Parázs kis meccseket láttunk már addig is, a csoportküzdelmekben körbeverések is voltak, rengeteg szoros eredménnyel. Végül az amatőrök, vagyis a nem igazolt játékosok között tavaly után ismételt az ógyallai Lukács László, és ezúttal is a legjobbnak bizonyult. Említést érdemel versenyünk e kategóriájának korábbi kiválósága, a komáromi Peter Chylík, aki tornánk első öt felvonásából négyet megnyert. Most azonban az elődöntőben kikapott a későbbi győztestől, és a bronzmeccset is elvesztette. A járási bajnokságokban igazolt asztaliteniszezők mezőnyében a komáromi színekben rajtoló cseh Branislav Podolinský kimagaslott a mezőnyből, négy gútait is megvert, és a döntőt is 3:0-ra nyerte a hetényi Való Erik ellen. Párosban gútai elsőség született, hiszen a Félix Martin/Juraj Fery duó győzött a döntőben a Szikonya/Való hetényi kettős ellen. Félix nagyapja, a 81 éves Jozef Grman volt a torna legidősebb, a 12 éves gútai ifj. Rajtár Marián a torna legfiatalabb indulója.”

A verseny tényei a Hírkosárban.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?