Rekordrészvétel, félmaratonon címvédés

Vízkereszt napján nyolcadszor zajlott Gútán a maratonfutó verseny. Ennyien még soha nem indultak a két távon a Vág és Kis-Duna találkozásánál fekvő városban.

Vízkereszt napján nyolcadszor zajlott Gútán a maratonfutó verseny. Ennyien még soha nem indultak a két távon a Vág és Kis-Duna találkozásánál fekvő városban. A szervezők 342 indulót jegyeztek, félmaratonon címvédés történt.

„Ugyanazt a számot mutatta a hőmérő, mint egy évvel korábban, csak akkor mínusz 15, idén pedig plusz 15 fokot mértünk. A rendkívül enyhe időjárás több futót felkészületlenül ért, túlöltöztek, ami problémákkal járt. Hatan kénytelenek voltak feladni a versenyt, egyszer még a gyorsmentőt is hívni kellett. A szokatlanul sok januári fokban elég korán dehidratálódott a szervezet, amire reagálni kellett – foglalta össze szervezői és futói tapasztalatait Zsélyi Zoltán házigazda, aki feleségével és baráti körével, a HellóGúta közreműködésével istápolta a maratont. – Nagyon népes és tarka volt a mezőny, a közel háromszázötven versenyző már nagy tömeg. Sokszínűségébe belefért például Kántor Gerzson, aki a maga százhúsz kilójával leküzdötte a félmaratoni távot. Ugyancsak nagy örömforrás volt a budapesti tolókocsis fiúnak, akit az egész maratoni távon végigtoltak a magyarországi váltó tagjai, és nem csak Gulyás Zoltán, aki előre ígérte a tájainkon szokatlan páros szereplését. Azért szép a futás, mert mindenkit megszólíthat, bármilyen életterheket cipel. Ismét volt vak és süketnéma versenyző is akadt a mezőnyben.”

A rekordrészvétel azt eredményezte, hogy először volt több mint száz induló a maratoni, és több mint kétszáz a félmaratoni távon. Ellátásukban nagyon sok segítő tevékenykedett, akik kitettek magukért. A losonci Tibor Kováč ért elsőként a célba a 42 195 méter megtétele után. Most először fordult elő a verseny történetében, hogy a győztes három órán kívüli időt ért el. „Nem nagy idő! – tette hozzá Zsélyi Zoltán, aki 4:17:37 óra alatt futott a célba. – Nem nagyon ízlett a futás, de tapasztaltam, hogy másoknak se ízlett. A fordulóig még elment valahogy, Vágfüzes után a meleg kikészítette az embereket. Én is kínlódtam, de nem előzött meg senki, ami azt jelzi, hogy mindannyian lelassultunk.”

A félmaratonin nagyon nagy időt (1:14:10) futott a címvédő Miroslav Ilavský. A dubnicai versenyző öt percet faragott le a korábbi legjobb teljesítményből. „Az is érdekes, hogy a legjobb négytagú váltó hamarabb ért célba, mint a legjobb maratonfutó, és az sem mindennapos, hogy a második legjobb maratonidőt hölgy, a budapesti Vágó Boglárka futotta. Új pályacsúcsa óriási teljesítmény! – folytatta a házigazda. – A váltófutásnak nyugodt lefolyása volt, az előző két alkalommal nagy harc volt az elsőségért, most hamar kiderült, ki hova tartozik, és gyorsan el is dőlt a szenciek győzelme. Az is látványos volt, ahogyan kígyózott a sor a város utcáin. Még a forgalom is hosszú időre leállt, a sofőrök dudálás nélkül, nyugodtan tűrték az emberáradatot. Nagyon sokan kinn voltak a városban, szinte minden utcasarkon tapsoltak az emberek. Több gútai volt a félmaratoni mezőnyben is, már alig várták, hogy indulhassanak a versenyen. Rajtam kívül még egy gútai futotta le a maratonit, mégpedig Sudický Bálint. Mint kiderült, Budapesten volt a bemutatkozása ezen a távon, ott fél órával jobbat futott, mostani, 4:23:34 órás idejénél. Nekem akadt egy kedves szurkolóm. Egy kisfiú sajátos módon kiáltott hajrát az egyik ablakból. Nagyon jólesett, később felkerestem Zsombort, és biztatásáért csokoládét vittem neki. Amit készítettünk, minden elfogyott: a sok kolbász, hurka, kalács, sör… Ismét ágyúszóra rajtoltunk, volt lovashintó is a kísérők között, és a hat ország futóinak társaságában felbukkant egy orosz versenyző is. Vjacseszlav Selepen Szentpétervárról érkezett, s máig rejtély, hogyan talált Gútára.”

Versenytények a Hírkosárban.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?