Real–Juventus: máris összesorsolták a tavalyi két döntőst

BL-sorsolás
Nyon |

A labdarúgó Bajnokok Ligájában már a negyeddöntőben találkozik az elmúlt szezon két döntőse, a címvédő Real Madrid és a Juventus.

A két versenyben maradt angol csapat, a Liverpool és a Manchester City egymással került össze, míg a Barcelona az AS Romával, a Bayern München pedig a Sevillával játszik.

A Juventus és a Real Madrid eddig 19 alkalommal találkozott egymással a legrangosabb európai kupasorozatban, kilenc spanyol siker mellett nyolcszor az olaszok ünnepelhettek, és volt két döntetlen is. Igaz, mindkét döntős összecsapásukon a madridiak diadalmaskodtak. A Real 1998-ban Predrag Mijatovics góljával nyert, tavaly pedig simán, 4-1-re diadalmaskodott. Érdekesség ugyanakkor, hogy a két csapat legutóbbi négy visszavágós párharcából – köztük a 2015-ös elődöntőből – a Juventus jött ki győztesen.

Ugyan az angol pontvadászatot utcahosszal vezeti a Manchester City, s 21 ponttal előzi meg a Liverpoolt, Josep Guardiola együttesének mondhatni éppen a Vörösök a mumusai, ugyanis a két gárda legutóbbi nyolc mérkőzéséből csak egyet nyert meg. A Premier League mostani szezonjában ráadásul egyedül a Liverpool tudta legyőzni a Manchester Cityt.

A Liverpool történetében ez lesz a kilencedik angol klub elleni párharc, az eddigiek közül ötöt megnyert. A Manchester City korábban csak egyszer, a Kupagyőztesek Európa Kupájának 1971-es elődöntőjében került szembe angol riválissal, s búcsúzott a Chelsea-vel szemben. Hazájukban kétszer játszottak egymás ellen oda-visszavágós párharcot, mindkettőt a Vörösök nyerték a Ligakupában.

A Barcelona és az AS Roma legutóbb a 2015/16-os idény csoportkörében találkozott egymással, az olaszok a Camp Nou Stadionról nem őriznek kellemes emléket, hiszen a katalánok 6-1-re diadalmaskodtak.

A Bayern és Sevilla még nem játszott egymással az európai kupaporondon.

Az első mérkőzéseket április 3-án és 4-én játsszák, míg a visszavágókra egy héttel később kerül sor. A döntőt május 26-án Kijevben rendezik.

 A negyeddöntő párosítása:
FC Barcelona (spanyol)-AS Roma (olasz)
Sevilla (spanyol)-Bayern München (német)
Juventus (olasz)-Real Madrid (spanyol)
Liverpool (angol)-Manchester City (angol)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?