Radványi: Végre akartak a fiúk

<p>Kiegyenlített meccsen maradt alul a sereghajtó DAC az éllovas Slovannal szemben. Fořt és Milinkovics góljaira csak Gašparík 11-ese volt a hazaiak válasza. A Corgoň Liga 12. fordulójában: DAC&ndash;Slovan 1:2.</p>

A DAC–Slovan meccs rangadó, de lassan már csak a nevében az. Vasárnap kora délután a stadion körüli utcákon nem vonultak szurkolók, nem volt parázs hangulat, nem hallatszott énekszó, minden csendes volt, fél órával a meccs kezdete előtt csak néhány helybéli biciklizőt lehetett látni. A mérkőzés előtti beszédfoszlányokból kiérződött, hogy a bundaügy mély nyomokat hagyott a szurkolókban is. „Azelőtt azért szurkoltam, hogy nyerjen a csapat, most meg azért, hogy ne kapjon öt-hat gólt” – jegyezték meg a hazai szurkolók a tribünön. A meccset aktívabban kezdte a hazai csapat. Először Mesanovic beadásáról maradtak le a társak, majd Hošek közeli lövése akadt el az egyik Slovan-védőben. Az első negyedóra után azonban kiegyenlítődött a játék, de igazán veszélyes helyzet egyik oldalon sem alakult ki. A 24. percben aztán szögletből gólt szerzett a vendégcsapat, Fořt fejelt, a gólvonalon viszont a labdába még beleért Kladrubský, ezért a játékvezető les miatt érvénytelenítette a találatot, teljesen jogosan. A 25. percben aztán tekéztek egyet a fiúk, Žofčák „gurította el” Antunovicsot, aki letarolta a pálya szélén álló operatőrt. (Meg kell hagyni, szépségdíjas lökés lett volna tekében.) A félidő vége ismét kiegyenlített játékot hozott, itt is, ott is akadtak helyzetek, majd a ráadás első percében, amikor már mindenki a szünetet várta, Milinkovics megszerezte a vendégeknek a vezetést. Egy beadást követően szépen fejelt a hosszú sarokba, Belic kapus csak nézte, ahogy a labda a hálóba hull – 0:1. Óriási helyzetekkel kezdődött a második félidő: előbb Vittek növelhette volna a Slovan előnyét, majd a hazai Hošek Mesanoviccsal karöltve hagyott ki egy ordító ziccert. Az 53. percben már nem volt kegyelem: megint jött egy Slovan-beadás, megint gól lett belőle (ezúttal Halenár adott be, és Fořt paskolta a lasztit a kapuba) – 0:2. A tribünról ekkor felhangzott egy találó kérdés: „Meglátjuk, megint meglesz-e a négyes.” Nagyon úgy nézett ki, hogy igen, a pozsonyiak a DAC tizenhatosa előtt cicáztak a sárga-kékekkel. Később azért életjelet adott magáról a DAC, Ujlaky sistergős lövését Putnocký védte, a 62. percben pedig a szépítés is összejött, a Gorosito kezezéséért megítélt 11-est Gašparík magabiztosan értékesítette – 1:2. A kemény „magocska” (20–25 szurkoló) először zendített rá a D-A-C-ra. Érett az 1:4. Húsz perccel a vége előtt Vittek tört kapura, de a gyorsasága már nem a régi, a hazai Matúš könnyedén érte utol. Két perccel később Nulíček is kihagyott egy nagy helyzetet. Alig volt tíz perc hátra, amikor Ezequiel visszahúzta a mellette kitörő Mesanovicot, de a szabadrúgás elmaradt, ezzel együtt a piros lap is a fővárosi védőnek. Pár perccel később Fořt dönthette volna el a meccset, de ziccerben csúnyán fölé lőtt. A végén Samotný játékvezető került a középpontba, sorra maradtak el a jogosnak tűnő DAC-szabadrúgások. A dunaszerdahelyiek valamelyest kárpótolták szurkolóikat a sok 1:4 után, megnehezítették a Slovan dolgát – ezt emelte ki Radványi Miklós vezetőedző is. „Végre azt láttam, hogy a játékosaim akarnak, aminek meg is lett az eredménye. Sok helyzetet alakítottunk ki, sajnos mégis az ellenfél szerezte meg a vezetést. A végén már kockáztattunk, de mégsem jött össze a gól. Pozitívum, hogy a szívüket-lelküket is kitették a fiúk a mai napon.”
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?