Radványi: Nyernünk kellett volna

<p>Egygólos vereséget szenvedett a DAC Aranyosmaróton a labdarúgó Corgoň Liga 15. fordulójában, így már hét meccse nyeretlen. Hiába volt jobb a ViOn otthonában a Radványi-legénység, nem tudott a hálóba találni, ezzel már 297 perce tart a csallóközi csapat gólböjtje.</p>

Három eltiltott alapembere, Belic (visszaesőként négy meccsen nem szerepelhet), Majerník és Antunovics nélkül lépett pályára a DAC. A hazaiak kezdtek aktívabban, és a 16. percben a hálóba találtak: Orávik szögletét követően Szabó beívelt labdáját Pintér fejelte Pernecký hálójába. Ekkor kevesen gondolták, hogy több találat nem születik az összecsapáson. A gól után feljöttek a vendégek, Gašparík lövését hárította Kuciak, majd ismét a DAC csapatkapitánya veszélyeztetett, ám bombája centikkel mellészállt. A második félidőben a dunaszerdahelyiek diktálták az iramot, és Gašparík pontrúgása után Szarka ziccert puskázott el. Röviddel a lefújás előtt Sedlák beadása után Matúš hagyta ki a DAC legnagyobb lehetőségét: két méterre állt az üres kaputól, ám lyukat rúgott. A játék képe alapján legalább az egyik pontra rászolgáltak volna a csallóköziek, akik vereségük ellenére elkerültek az utolsó helyről, mert eggyel jobb a gólkülönbségük, mint a nyitraiaknak. „A helyzetek alapján simán kellett volna nyernünk. Sajnos, hiába volt nyolc komoly lehetőségünk, egyet sem tudtunk értékesíteni. Védelmünk csupán egyszer hibázott, Hudák lemaradt Pintérről, és ezt góllal büntették a gyengén játszó hazaiak. Kiütközik, hogy fiatal játékosaink rutintalanok, így többet bakiznak, a foci pedig hibákról szól – értékelte a mérkőzést lapunknak Radványi Miklós, a DAC vezetőedzője. – Az aranyosmarótiak teljesítményén látszott, hogy hét napon belül három nehéz meccsen szerepeltek, lassúak voltak, játékukból hiányzott a könnyedség. Andrej Pernecký először védett élvonalbeli mérkőzésen, ám a vendéglátók nem tették különösebben próbára a huszonkét esztendős kapust. Jól és tetszetősen futballoztunk, dicséretet is érdemelnek védenceim, de ezért nem járnak pontok. Szarka két fejesénél csak centik hiányoztak, csakúgy, mint Gašparík bombáinál. Kihagyhatatlannak tűnő ziccereket puskáztunk el, az utolsó percben Matúš az üres kapu torkában nem találta el a labdát. Pedig nagy szükségünk lett volna a győzelemre, mert lelkileg is feldobta volna a játékosokat.” Radványi elárulta, hogy a Senica elleni vesztes hazai meccs (0:2) utáni nyilatkozatáért – kritizálta a játékvezetői hármas ténykedését – csütörtökre beidézték a fegyelmi bizottság elé. (sz. z.)   
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?