Radványi győzelemmel debütált

Szenc |

<p>Akkor a legjobb gólt lőni, amikor az ellenfélnek már nincs ideje válaszolni rá. Ezzel a filozófiával vágtak neki a II. labdarúgóliga küzdelmeinek a feljutásra pályázó szenciek, akik az 1. fordulóban egy utolsó percben szerzett találattal győzték le az alsókubiniakat.</p>

Ez a siker nemcsak a jó kezdés vagy az új edző miatt volt fontos a hazaiaknak, hanem azért is, mert egy mumust sikerült legyőzniük, az előző szezonban ugyanis háromszor találkoztak az alsókubiniakkal, de egyszer sem tudtak felülkerekedni az észak-szlovákiai együttesen.
„Ezt a csapatot mi nem tudjuk megverni” – mondogatták a nézők a kihagyott szenci helyzetek, sikertelen labdakezelések vagy súlyos egyéni hibák után. Mert ezekből volt elég. A főtribün megtelt azokkal az érdeklődőkkel, akik abban bíztak, hogy valami újat fognak látni. De nem láttak. Az SFM helyzetkihasználása ugyanolyan gyér volt, mint az elmúlt idényben, a játékosok azonban nem feledték azon jó szokásukat sem, hogy az utolsó percig küzdenek. Ez három pontot jelentett számukra. Bár a kezdőtizenegyben megjelent néhány új arc, a fordulatot mégis az hozta a hazaiak játékában, amikor a fél év után visszatérő Železník és a rettenthetetlen Hromkovič csereként pályára lépett.
A vendégek Matlák hibáját kihasználva egy szöglet után jutottak vezetéshez az 53. percben. Az egyenlítéshez Železník szabadrúgása kellett, és egy alsókubini játékos, akiről a megpattanó labda a hálóban kötött ki. Ezt követően tértek igazán magukhoz a szenciek, kitartóan rohamozták a vendégek kapuját, az utolsó percben pedig Plichta egy remek fejessel győztes gólt szerzett.
Radványi Miklósnak, a szenciek újdonsült edzőjének szemmel láthatóan nagy kő esett le a szívéről, hogy csapata küzdőszellemének köszönhetően győzelemmel debütálhatott. „Köszönetet szeretnék mondani a játékosaimnak, mert a kapott gól nem törte meg őket, és a jobb csapaté lett a három pont.” (hp)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?