Premier League - Rangadó Manchesterben, Boltonban a Liverpool

London |

<p>A hétvégi negyedik fordulóban kerül sor az angol labdarúgó Premier League mostani szezonjának első igazi rangadójára: a címvédő Manchester United az Arsenalt fogadja.</p>

A londoniak remekül kezdték az idényt, két bajnoki meccsükön tíz gólt szereztek, ráadásul a BL selejtezőjében is magabiztos teljesítménnyel intézték el a szigetországi rivális skót Celtic Glasgow-t. A játékosok ezek után érthetően önbizalomtól telve hangoztatják: az Old Traffordon bebizonyítják, hogy az előzetes kritikák ellenére igenis a bajnoki cím egyik esélyesének számítanak.
    "Örülök, hogy Manchesterbe utazunk, ez lesz az első nagy teszt - mondta a jelenleg harmadik helyen álló Ágyúsok francia mestere, Arsene Wenger. - Az Old Traffordon mindig magabiztosságra van szükség, és úgy hiszem, most rendelkezünk ezzel."
    Az FC Liverpool, a csütörtök óta immár a Debrecen Bajnokok Ligája-ellenfele az Arsenallal ellentétben gyengén kezdte a szezont: egy győzelemmel és két vereséggel csupán a tabella tizedik helyén szerénykedik. Rafa Benítez gárdája szombaton a Bolton otthonában lép pályára, s a szurkolók reménykednek, hogy kedvenceik végre olyan teljesítményt nyújtanak, amilyet várnak tőlük.
    A "magyar" csapatok közül a remek rajtot vett Sunderland (Fülöp Márton) a Stoke City, a Hull City (Halmosi Péter) az újonc Wolverhampton Wanderers, a Fulham (Gera Zoltán) pedig az Aston Villa vendégeként lép pályára a hétvégén. 
    A 4. forduló programja:
    szombat:
    --------
Chelsea-Burnley 13:45 ó
Blackburn Rovers-West Ham United 16
Bolton Wanderers-Liverpool 16
Stoke City-Sunderland 16
Tottenham Hotspur-Birmingham City 16
Wolverhampton Wanderers-Hull City 16
Manchester United-Arsenal 18:15
    vasárnap:
    ---------
Portsmouth-Manchester City 14:30
Everton-Wigan Athletic 16
Aston Villa-Fulham 17

    Az állás:
 1. Tottenham Hotspur       3  9-3 9
 2. Chelsea                 3  7-2 9
 3. Arsenal                 2 10-2 6
 4. Manchester United       3  6-1 6
 5. Manchester City         2  3-0 6
 6. Sunderland              3  4-4 6
 7. Burnley                 3  2-2 6
 8. Birmingham City         3  1-1 4
 9. Stoke City              3  2-4 4
10. Liverpool               3  6-5 3
11. West Ham United         2  3-2 3
12. Aston Villa             2  3-3 3
13. Fulham                  2  1-2 3
14. Wolverhampton Wanderers 3  1-3 3
15. Hull City               3  3-7 3
16. Wigan Athletic          3  2-6 3
17. Bolton Wanderers        2  0-2 0
18. Blackburn Rovers        2  1-4 0
19. Portsmouth              3  1-6 0
20. Everton                 2  1-7 0

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?