Peking mindenre kész lesz

Ha a jövő nyáron rendeznék a 28. nyári olimpiát, Athénnak nem kellene annyira sietnie az építkezéssel, nyugodtan átadhatná a rendezés jogát Pekingnek. Ez viccnek hangzik, de nem az: a kínai fővárosban némi túlzással már most jobban állnak az építkezéssel, mint a görögök, pedig még négy évük van a felkészülésre.

Ha a jövő nyáron rendeznék a 28. nyári olimpiát, Athénnak nem kellene annyira sietnie az építkezéssel, nyugodtan átadhatná a rendezés jogát Pekingnek. Ez viccnek hangzik, de nem az: a kínai fővárosban némi túlzással már most jobban állnak az építkezéssel, mint a görögök, pedig még négy évük van a felkészülésre. 2006-ra legkésőbb az összes létesítmény elkészül, s egy évet szánnak tesztelésükre. Pekingben az olimpiai falun kívül az összes létesítmény építése-átalakítása megkezdődött már, tavaly december óta dolgoznak a központi stadionon és az uszodán is. A 2008-as játékok idején nem lesz gond a szállodai helyekkel sem. A legnagyobb gondot a közlekedés, az állandósult közlekedési káosz okozza majd. A négyszer három sávos főutak ugyan akár el is nyelnék az autókat, ám a sávokból minden kereszteződésben minden irányba kanyarodni lehet. (MH)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?