Pályán esett össze a Luton csapatkapitánya, félbeszakították a meccset

lcokyer

A második félidőben, 1-1-es állásnál félbe kellett szakítani az angol bajnokságban a Bournemouth és a Luton mai meccsét, miután a vendégek csapatkapitánya, Tom Lockyer összeesett a pályán.

A Luton 29 éves védője egy teljesen ártalmatlan szituációban rogyott össze arccal előre, a két csapat játékosait pedig hamar le is terelték a pályáról, miközben a játékost elkezdték ellátni. A meccset először felfüggesztették, ám miután néhány perccel később Lockyert hordágyon vitték le a pályáról, a Premier League hivatalos felületein bejelentették, hogy félbe is szakítják – írta a Telex.

Később az X közösségi platformon a csapat azt írta, hogy Lockyert kórházba szállították, és azóta már magához tért. Azt egyelőre nem tudni, pontosan mi történhetett, és hogy az eset milyen hatással lesz a jövőjére.

Az angol élvonalban újonc Luton csapatkapitánya májusban, a Coventry elleni, feljutásról döntő meccsen is összeesett már egyszer a pályán, ekkor a kórházba szállítása után szívműtéten is átesett, de júniusban visszatérhetett a játékhoz.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?