Óvott is a tornát nyert Dominik

Dominik
Tardoskedd |

 Tizedszer rendezték meg a Móder Cup diákfocitornát, amelyen az érsekújvári SDM Dominik csapata örülhetett a végső győzelemnek.

Mínusz egy csapat

A mérkőzéssorozatra nyolc U15-ös alakulat kapott meghívót, a Bánov viszont az utolsó pillanatban jelezte távolmaradását. A szervezők a tardoskeddi fakóval szerették volna őket pótolni, ám a Dominik vezetői óvást nyújtottak be a módosítás ellen. „Azért utasítottuk el a javaslatot, mert tudomásunkra jutott, hogy a vendéglátók 2002-ben született labdarúgókat szerettek volna pályára küldeni a jóval fiatalabb korú ellenfelekkel szemben” – magyarázta Radovan Ježo, a később tornagyőztes alakulat vezetője. „Nem az egész csapatról, mindössze egy játékosról volt szó, csak azért, hogy meglegyen a létszám” – tette hozzá Buda Ferenc főszervező. Emiatt az egyik csoportban négy, a másikban pedig csupán három csapat kapcsolódott be a pontgyűjtésbe.

Tizenegyesek is

„Száz liter kofola, gyümölcscsomagok és finom pizza volt elkészítve és felszolgálva, ami a nagy melegben jólesett a résztvevőknek. Az ebédszünet alatt nagy sikerű tizenegyesrúgó versenyt szerveztünk, amelyben kipróbálhatták magukat valamennyi csapat játékosai és a labdaszedők is. A legeredményesebb Karolina Meszarosová, a nyitrai FC labdarúgója volt. A győztes a serlegen kívül focilabdát, homoktöviscsomagot és sportruhakészletet kapott. A torna kemény, elszánt összecsapásokat hozott, a magas színvonalat mi sem bizonyította jobban, mint a döntőbe jutott két csapat párharca, amelyet büntetők döntöttek el” – tájékoztatott Buda Ferenc főszervező, a Lucerna Polgári Társulás elnöke.

KEK-emlékérem

A seregszemle illusztris vendégei között volt Móder Katalin és a huszonegy éves tardoskeddi Kele Kevin, aki egykoron a pozsonyi Slovan mezét is magára ölthette. Móder László özvegye számos ereklyét hozott magával, többek között azt az emlékérmet is, amelyet 1969-ben akasztottak férje nyakába a Kupagyőztesek Európa-kupája döntője után, amikor a pozsonyi Slovannak sikerült két vállra fektetni a neves FC Barcelonát. A hagyományoknak megfelelően idén is ingyenesen juthattak hozzá az érdeklődők sport- és szakkönyvekhez, valamint számítástechnikai kiadványokhoz.

Móderékről

Móder László 2006-ban hatvanegyedik születésnapján, rövid súlyos betegség után hunyt el. A tardoskeddi származású labdarúgó már a helyi ificsapatban is felhívta magára a figyelmet, öccsével, Józseffel és Szikora Györggyel fantasztikus triót alkottak. Később a pozsonyi Slovanba került, ahol Michal Vičan edzősködése alatt bizonyította kivételes tudását. Utánozhatatlan cseleit azóta is emlegetik. Később az érsekújvári együttesben játszott, egy ideig pedig játékvezetőként is tevékenykedett.

Móder József a pozsonyi Interben kezdte élvonalbeli pályafutását, majd szerepelt a kassai Lokomotíva, a prágai Dukla és az osztrák Grazer AK csapatában is. Tizenhét alkalommal volt csehszlovák válogatott, az 1976-ban aranyérmes lett a jugoszláviai Európa-bajnokságon. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?