Overdose Franciaországban gyógyul

Budapest |

<p>Franciaországban, közelebbről Nantes-ban folytatódik Overdose, a 12 futamán veretlen magyar csodaló gyógykezelése.</p>

 Mikóczy Zoltán tulajdonos a PannoniaOverdose.hu-nak elmondta: Nantes és Chantilly között választhattak, végül úgy döntöttek, hogy a rehabilitáció szempontjából előbbi biztosít jobb lehetőséget Overdose számára, ott ugyanis Max Fournier mesterkovács hetente négyszer tudja ellenőrizni az állapotát.
    "Egy hónapig Franciaországban marad, az őszi programról csak ezt követően tudunk határozni - mondta Mikóczy. - Ha minden jól megy, augusztus végén, szeptember elején kezdhetünk versenyezni."
    A tulajdonos hozzátette: a fő cél az október 4-i, párizsi Prix de l,Abbaye, amelyre ugyanazon a pályán kerül sor, amelyen Overdose szeptember 13-án futhat, egy Group 3-as versenyen.
    Overdose bal első lábán az április 19-i budapesti versenyt követően észlelték a sérülést. Ezt követően a gyógyítását végző francia ortopédus kovács eltávolította a tályogot és patkót ragasztott Overdose-ra, amely kímélte a sérült bal első lábát, de jobban terhelte a jobb elsőt, így utóbbin is idült patairha-gyulladás keletkezett.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?